Rédics

zöld
Kerékpárúton Lentitől egészen Rédicsig
Átadták a közel 4,4 kilométeres újjáépített kétirányú kerékpárutat, amely Lenti, Gyár utcától, Külsősárd külterületét érintve, Rédics belterületéig, a 75. és a 86. számú főutak körforgalmi csomópontjához vezet. A bruttó 395 millió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően végig minőségi kerékpárúton lehet közlekedni a város és a község között.

közélet
Évköszöntő évbúcsúztató a rédicsi határátkelőnél
A hagyományokhoz híven a rédicsi határátkelőhelynél búcsúztatták az óévet és köszöntötték együtt az új esztendőt a zalai és határon túli vezetők.

közélet
Őrtűz a magyar nemzetért
Rédicsen, a kettészakított Zala megye jelenlegi határán, a magyar–szlovén határátkelőn megemlékezést tartottak június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából. Az ünnepség, amelyen lakosok, polgármesterek, városi és megyei közintézmények vezetői voltak jelen, harangszóval kezdődött. Ahogy száz évvel ezelőtt is megkondultak a harangok a történelmi Magyarországon.

köztér
Kerékpárral Rédics és Lendva között
Kerékpáros összeköttetés létesül Lendvadedes–Dedeskecskés–Dolga Vas (Lendvahosszúfalu) között, melynek alapkövét az elmúlt héten tették le a rédicsi Tenke-hegyen. A most épülő útszakaszok hozzájárulnak a magyarországi kerékpározható úthálózat bővüléséhez, a határ menti közlekedés fejlesztéséhez.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep (9), Egervári Várkastély (82), Idősek napja (13), Namíbia-Zimbabwe-Botswana (1), 7 Vezér Történelmi Kalandpark (1), új szakképzési rendszer (1), nemzetközi nyári egyetem (1), Evangelikus templom (1), Molnár Gyula polgármester (2), Farkas Ildikó projektkoordinátor (1), Belső Utak Iskolája (1), Botfa - Mindszenti Ifjúsági Ház (11), Nyitott Szemmel (8), Gyógyító mosoly díj (2), Sportcentrum avatása (3), Önismereti Tréning (8), D'CLINIC Studios (21), Vigh László (16), Káli Csaba (45), Vonyarcvashegy, Kossuth utca, Szent István park (4)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)