Szegedi Ferenc polgármester

közélet
Megújult épületben a fogászat és a védőnői szolgálat
A fogorvosi ellátás és védőnői tanácsadás szempontjából nyolc, illetve négy település lakosságát érinti kedvezően az a beruházás, mely során Gelse önkormányzata felújította e két egészségügyi szolgáltatásnak helyet adó épületet.

közélet
Hősök ligetében a hársfák alatt
Az első világháborúban elesett hősök tiszteletére rendeztek emlékünnepséget Gelsén, a temetőkertben. Az alkalomra méltó módon megújították a Hősök ligetét, ahol új névtáblájú fejfák, mögöttük újonnan ültetett hársfák emlékeztetnek a helyi áldozatokra. Emellett leaszfaltozták a ravatalozóhoz vezető utat, és urnatemetőt építettek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Európai Mobilitási Hét (1), Várvölgy (4), Krioabláció (1), Apátistvánfalva (7), Farsang (97), Ebergényi lőtér (1), Dénes Sándor polgármester (9), gróf I. Festetics György (1), Lantos Csaba energiaügyi miniszter (1), Mazsorett (1), Monok Balázs (13), Nagykanizsa, Erzsébet tér (21), Festetics-kastély (51), Családbarát könyvtár (2), SZENT FLÓRIÁN (1), Németh István főigazgató (1), Bécs Tiborné polgármester (4), Egyetemi Napok (5), Holló József, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos (1), Könyvvásár (3)