Zalaegerszegi Jézus Szive Ferences Templom

egyszervolt
A betlehemi éjszaka a templom homlokzatán
A zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébánia homlokzatán idén is látványos képeken elevenedett meg a betlehemi éjszaka, angyalokkal, Szűz Máriával, a kisded Jézussal, és Szent Józseffel, valamint a három napkeleti bölccsel, akik a bibliai hagyomány szerint egy csillagot követve útra keltek, hogy bemutassák hódolatukat a gyermek Jézus előtt.
közélet
Kenyérszentelés a nemzeti ünnepen
Az ország születésnapjaként emlegetett nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, Szent István királyt, az államalapítást és az új kenyeret ünnepeljük. Ilyenkor szokás a szentmise után az új kenyér szentelése, ünnepélyes felszelése és annak közös elfogyasztása. Mint sok éve már, most is az olai Jézus Szíve templom volt ennek a szertartásnak a helyszíne.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
lovas fesztivál (2), Programok (4), Hévíz, Festetics fürdőház (3), Nagy Szilvia művésztanár (5), A KIS GYUFAÁRUS LÁNY (1), Bing Nyuszi és Barátai (1), Bűnmegelőzés (11), Zalaegerszeg Barátai Egyesület (4), Diafilm (1), Skill-labor (1), Kiválósági ösztöndíj (2), Sümegi László önkormányzati képviselő (2), Avatás (20), Dr. Papp Lajos (8), Liget Pub (9), Példaképeink (1), Kis János (1), Hetvenkedő Hatvanasok bűnmegelőzési vetélkedő (1), Trianon 100. évfordulója (10), Tök jó Zalakaroson (1)