Vezető hírek
A betlehemi éjszaka a templom homlokzatán
A járókelőket, és az esti miséről kitérőket szemet gyönyörködtető látvány fogadta december harmadik szombatján a lenti Tamása Tibornak és a zalaegerszegi Czotter Istvánnak köszönhetően. Zalaegerszegen ők vetítettek először fényjátékot a polgármesteri hivatal épületére, még reflektorokkal. A ferences templom több éve helyszín, ahol a fényfestéshez írásvetítőt alkalmaznak. Mint mondták, nagy találmány, mert a lencséje nagyon jó, de átalakítottak, hogy tudjon 8 ezer lumen fényerővel világítani. Az épület templomkert felőli oldalára és a szomszédos ház falára az általuk készített grafikákat is kivetítették. A fő üzenetet közvetítő bibliai jeleneteket az orbányosfai Horváth-Levington Júlia festette, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója.
Ocsovai Grácián atya köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy karácsony közeledtével idén is megajándékozták templomukat és hívő közösségét a fényfestéssel, megjelenítve az épület homlokzatán a szent családot és a háromkirályokat. A karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep, teológiailag a húsvét ünnepe után a legjelentősebb, amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékezünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Fórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatása -
rovatunk hírei
Kirándulás a grafika rejtelmeibeHetés vendégül lát - Bödeháza 2025Pszichofilmklub - Egy százalék indiánA bomlás virágai - Így éltünk a 80-as évekbenZalaegerszegi KalandGreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, KonferenciaÍró-olvasó találkozó Schmöltz MargittalA Hetedik és a Bluesbox közös koncertjeFüstös íz - Pátyerkó László kiállítása a Dóka Éva PincészetbenVarázsházikó 2024/2025 – Kiállítás és Közönségszavazás top 10
A bomlás virágai - Így éltünk a 80-as években címmel nyílt kiállításIfjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairól