Vezető hírek
Egy túlélő cica kalandja és az emberi összefogás
Sissi, a hét éves cica lány a Nemzetőr utca végén tűnt fel egyik februári este. A lakók segítő szándéka, simogatás, etetés, befogadás kísérletek mellett Végh Tímea fotót is készített a feltűnően barátságos állatról és a közösségi oldalon keresztül elkezdődött a gazdi keresés. A kép közel 400 megosztással indult útnak a megoldás reményében. Közben sárhidai otthonuk környékén elkeseredve várták haza esténként a cicát.
Sissi a városban járt
- Sissi 7 éve él nálunk, bántalmazott, befogadott kiscicaként került hozzánk és még sohasem fordult elő, hogy estére ne jött volna haza – mondja Németh Zsuzsanna, aki több napi várakozás után, már-már kezdte feladni a reményt. – Már gyertyát is gyújtottam és próbáltam elfogadni, hogy baj van. Aztán amikor az interneten megláttam a fotóját, azonnal a keresésére indultunk a párommal – A történet érdekessége, hogy a fotó készítője és a gazdik nem ismerték egymást, mégis rájuk talált az információ. – Közben egyre többen aggódtak a cicáért, akit néhány nap múlva a Landorhegyen, majd a Pázmány Péter utcában és a Berzsenyi utcában is lencsevégre kaptak, etettek, simogattak, védelmeztek. – Miután éjszakában nyúlóan hiába kerestük Sissit a Nemzetőr utcában, ismét csalódottan tértünk haza. Majd jöttek a képek, videók ismeretlen, de jószándékú emberektől a város különböző pontjairól. Volt, aki Google térképet készített a haladási irányáról, és elküldte nekünk, mi viszont továbbra sem találtuk meg őt, csak a nyomában jártunk .Végül több mint egy hét után ismét jött a kérdés: „Ez nem a te cicád?” a fiatal hölgytől, aki érkezésünkig végül is befogta Sissit – mondja Zsuzsa. – Az továbbra is rejtély, hogyan került a macska a városba. Viccesen azt szoktam mondani, hogy valószínűleg meghallotta, amikor az ivartalanítására kértem időpontot az orvostól.
- Viccen kívül nagyon értelmes állat – teszi hozzá a férj, Németh Csaba. – Ezenkívül nagyon éber, élelmes, bátor és ragaszkodó. Biztos ennek köszönheti, hogy túlélte a kalandot. Felismeri a jóembereket és kitart mellettük. Egy csoda, amit az emberek érte tettek és példa is arra, hogy milyen jó célokra is lehet használni az internetet. Sissi egyébként már több életét is feláldozta. Az egyiket kölyök korában, a másikat, amikor kölykeit védte a kóbor kutyáktól, akik átharapták a tüdejét és orvosi csodaként ő is és a kicsinyei is túlélték az esetet. Ő ilyen. Egy túlélő. Jelenleg 7 felnőtt utódjával él nálunk és mindannyian jó barátságban vannak a németjuhászunkkal.
- Hihetetlen, amit az emberek ismeretlenül is tettek. Azóta is érdeklődnek Sissi felől még más városokból is, és jót kívánnak neki - teszi hozzá Zsuzsa.
Sissi a nagy kalandot és a vele járó sokkot két nap alvással pihente ki, azóta túl van az ivartalanításon is és puszil mindenkit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között