Vezető hírek
Ismét Zalaegerszegen hetvenkedtek a hatvanasok
Az országos bűnmegelőzési vetélkedő résztvevőit a skanzenben köszöntötték
Balaicz Zoltán polgármester köszönti a vetélkedő résztvevőit
A vendéglátó város nevében elsőként Balaicz Zoltán polgármester üdvözölte a jelenlévőket. Elmondta, a kétévente megrendezett, később a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkarolt Hetvenkedő Hatvanasok vetélkedősorozat Zalából indult el. Azóta is többször volt helyszíne, 2017-ben Hévízen, 2019-ben és 2021-ben Zalaegerszegen rendezték meg. 2023-ban ismét a zalai megyeszékhely adhat helyt a programnak, annak első napján szívesen fogadják a csapatokat az ország 1968-ban elsőként létesített skanzenében, a Göcseji Falumúzeumban.
A rendőrség bűnmegelőzési tevékenysége a társadalom minden rétegét igyekszik érinteni, mondta Tóth Tibor rendőr alezredes. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese hozzátette, az idősebb korosztály számára 2011-ben elindított bűnmegelőzési vetélkedő ezt szolgálja. Észrevegyék és megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket, és sajátítsanak el olyan viselkedésformákat, hogy ne váljanak áldozattá.
A nyíregyházi csapat: Csiszárné Török Edit rendőr alezredes, Román Demeterné, Betléri Györgyné, Labant Sándorné és Fekete Istvánné
Rengeteg olyan csalási forma kering az interneten, amely akár több száz ezer forintot is kicsalhat a gyanútlanokból, mondta érdeklődésünkre Tóth László rendőr őrnagy, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője. Ezen a téren a leginkább az idősek a veszélyeztettek. Az idei vetélkedő tájékoztatói és feladatai éppen ezért irányulnak a netes pénzügyi csalásokra, hasonlóképpen, mint KiberPajzs weboldal. A vetélkedő jelentőségéről elmondta továbbá, hogy a résztvevők a két nap alatt tanultakat és megtapasztaltakat kortárssegítőként adhatják tovább kisebb közösségeikben.
Az országos vetélkedőre egy az internet veszélyeire felhívó plakáttal lehetett pályázni, amely alapján a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület elnyerte, hogy képviselje a vármegyét. De nem először vannak itt. Vidovicsné Bene Erzsébet elnökhelyettes elmondta, az internet nagyon hasznos, de sajnos nagyon káros is. Az egyedülálló idősek a legveszélyeztetettebbek, de a hiszékenység is szerepet játszik áldozattá válásukban. A vetélkedőn kapott tanácsok betartásával sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.
Célba dobás
Nyíregyháza sem először van jelen a rendezvényen, ezúttal is más csapatösszeállításban érkeztek. Román Demeterné, az ottani nyugdíjas szervezetek szövetségének alelnöke elmondta, az online és az unokázós csalásokban az idősek tájékozatlanságát igyekeznek kihasználni. Ha százból egy embert meg tudnak menteni közülük, akkor már megérte eljönni a bűnmegelőzési vetélkedőre. Céljuk, hogy segítség kortársaikat, ezért hazatérve minden egyesületnek átadják az itt tanultakat.
A Göcseji Falumúzeumban éberséget, koncentrációt kívánó feladatok várták az időseket: a kálócfai háznál lövészet, a csödei kerített háznál ízlelés, a zalalövői hosszúháznál tapintás, a kástunál célba dobás. Egyfajta ráhangolódásként a másnapi bűnmegelőzési vetélkedőre a Mindszentyneumban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán