Vezető hírek
Világegyetemisták a VMK-ban
A koncert apropóját az adja, hogy harminc évvel ezelőtt jelent meg a Sziámi „Testből testbe” című albuma, melyet Müller Péter Sziámi már a zalaegerszegi zenészekkel készített – tájékoztatta lapunkat Polgár Péter zeneszerző, gitáros. Mint mondta: a mostani koncerten nemcsak erről az albumról adnak elő dalokat, hanem összességében azokból a számokból válogatnak, melyeket annak idején a zalai „csapat” írt a Sziáminak.
A Világegyetemisták formációban Kardos Bozi Endre énekel, de volt olyan koncertjük is, melyen vendégként Müller Péter is jelen volt. Sajnos ő most nem tud részt venni a szombati rendezvényen.
Az est előzenekara a Magyarucca formáció lesz, a Világegyetemisták pedig december 9-én Szombathelyen is fellépnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata