Új lelkész a kórházban

Lehet Isten nélkül élni, de meghalni nem

- Az Ön nevét sokan ismerhetik a „Napi Evangéliumok” kapcsán.

- Időben észrevettem (2004.), hogy a technikai eszközök gyors fejlődésével egy új eszköz került az egyház kezébe is. Először csak a napi elektronikus leveleken keresztül, illetve vallási rádiók közreműködésével juttattam el naponta az evangéliumot magyarázattal, imádsággal együtt az érdeklődőknek. Ez a komplexitás a világon egyedülálló. Később ez bővült nyomtatott évkönyvvel, egy évre előre, majd okostelefon alkalmazással. Ez utóbbi már négy idegen nyelvre lefordítva, valamint látássérültek számára hangzó anyagban is elérhetők.

- Ez egy pörgős hozzáállást sejtet. Ehhez képest mit jelent most a kórházi szolgálat csendesebb légköre?

- Sokan megkérdezik ezt, hogy nem érzem-e parkoló pályának. 27 éve szenteltek pappá és újmisésként, fiatal papként a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoztam, erre is kértek fel. Aztán, most, hogy átléptem az 50. év határát, úgy éreztem, nekem is változatosságot jelent, ha inkább egy másik korosztály felé fordulok. Önként jelentkeztem erre a szolgálatra két évvel ezelőtt és most sikerült elnyernem ezt a helyet. Sajnos a mai társadalom nem tesz elég hangsúlyt a betegekkel és idősekkel való foglalkozásra. Miért lenne kevesebb a gyógyítás, a betegek ápolása, mint mondjuk a fiatalok tanítása? Az egészségügyben dolgozni kitüntetés számomra.

- Mekkora lelki terhet jelent mind ez?

- Naponta haldoklókkal vagy súlyos állapotú betegekkel, illetve az elkeseredett hozzátartozókkal, kimerült dolgozókkal találkozom. Megvan már a tapasztalatom ahhoz, hogy felvállaljam ezt a szolgálatot. Megtanultam milyen együtt örülni az örvendezőkkel és együtt sírni a sírókkal. Hogy az együttérzés nem álarc, nem felvehető jelmez. Hogy nem kioktatnom kell, nem okosságokat, bölcsességeket mondani. De szeretnék mellette lenni annak, akinek szüksége van rá. És végstádiumos betegek, haldoklók között még nem találkoztam ateistával. Ott már mindenki elgondolkodik. Senki sem szeretne a semmibe zuhanni, hogy a halállal minden véget ér, az elfogadhatatlan az ember számára. Minden világvallásban jelen van az örök élet tudata. És sokkal jobb az élete annak, aki ezt egész életében hiszi, mint ha csak a legvégén. Lehet Isten nélkül élni, de meghalni nem. 0-24 óráig, és egész évben elérhető vagyok, hívnak, ha kell, és én is körbejárom az osztályokat. Kórházi lelkészként nem is tudom megtervezni a napom, hanem hagyom, hogy vezéreljen az Isteni gondviselés. Mindig szembejön valaki, aki azt mondja, pont magára van szükségem. Úgy vagyok itt a kórházban, hogy lássák elérhető és megközelíthető vagyok, és oda is jönnek hozzám. Sokszor nem a beteggel van dolgom, hanem a dolgozókkal. Nem hosszú beszélgetésekre kell gondolni, hanem talán csak néhány szóra, pont arra, ami akkor éppen erőt ad. 

- Az mennyire nehéz, hogy a búcsúnál van jelen?

- Ma mindenki a jövőt akarja építeni. Ki él a jelenben? Az idősek, a haldoklók nem foglalkoznak a jövővel. Nekik a jelen fontos, és az én munkám ott lenni ebben a jelen létben. Mellette legyek, ráfigyeljek, vigaszt nyújtsak, de ne hamis reményt. Az ember életének két szakasza van. Az első, amikor felépíti az életét, tanulás, párkapcsolat, fészekrakás, családalapítás, vagyon létrehozás. Majd egy idő után ez leépül. Elveszítjük a szüleinket, a házastársunkat, romlik az anyagi helyzetünk, elveszik az egészség és végül semmi sem marad. De akkor is ott van nekünk és velünk van az Isten. 

- Azt mondta nem tud nagyon tervezni, ha mégis, mennyi ideig szeretne Zalaegerszegen maradni?

- Ha rajtam múlik a nyugdíjamig. Nagyon szeretem ezt a szolgálatot. És szeretnék én is olyan elkötelezett lenni, mint az egészségügyi dolgozók, akik akár több évtizede végzik ezt a munkát. Sok ilyennel találkozom nap, mint nap. 
 

Horváth István Sándor miséin szerdánként és vasárnaponként 16 órakor várják híveket, nemcsak a kórház területéről. A napi evangéliumra pedig az evangelium@lista.hcbc.hu címen lehet feliratkozni.