Vezető hírek
Kertvárosi Vigasságok: nemcsak 8 óra szórakozás
Jótékonykodás, koncertek, tűz-víz show
A rendezvény térbeli elrendezése sem a szokásos volt. A 14 főzőcsapat felkerült a betonos pályára. Ezzel még tágasabbá vált a helyszín. A jótékony főzés-sütés bevételét az „Akarattal és Hittel Alapítvány a Zala Megyei Kórház Onkológiai Osztályáért” javára ajánlották fel. A fogyasztásból 1 millió 169 ezer forintnyi adomány gyűlt össze. A legtöbb bevételre „Frici és csapata” (129 ezer Ft), a Kertvárosi Óvoda Dolgozói (188 ezer Ft), illetve „Benedek és csapata” (205 ezer Ft) tett szert. Az utóbbi csapat nyerte el saját magától ismét a vándorfakanalat, ugyanis tavaly is az ő lángosukból vásároltak a legtöbbet. A csapat érdekessége, hogy felerészt gyerekek alkotják a kuktákat.
Program a programban a XIX. Wolfpack makett verseny és kiállítás volt. A nemzetközi rendezvényre újdonságként még Észtországból is érkezett versenyző, illetve az ország távolabbi pontjairól is jöttek a megmérettetésre a modellezés hívei.
- Az idén újdonság volt nálunk a mester kategória meghirdetése – mondta Szekér Géza főszervező. – Ezzel a már érmet nyert versenyzők számára erősebb mezőny nyílt, az inkább hobbi szintű versenyzőknek pedig nőtt az esélye a sikeresebb szereplésre. Az idén 33 kategóriában ítélt a 21 tagú zsűri. 130 nevezőt és 399 makettet vártunk az előzetes jelentkezés alapján. Betegség miatt a részvétel ennél valamivel kisebb volt. Az idén kiemelt témaként neveztük meg a II. világháborús angol vadászgépet, a Supermarine Spitfire-t, illetve a Japánt haditechnikát. Nagyon sok érdeklődő volt, mind a versenyzők, mind a közönség részéről, a börzézők száma pedig rekordot döntött. A zalaegerszegi verseny évről évre növekvő színvonalú, ennek is köszönhetjük a nagy érdeklődést. Jó élményt jelent a részvétel és ennek a jó híre messze eljut.
Az idei kedvezményezett alapítvány csapata
A vigasságokat köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester, mint fővédnök és Orosz Ferencné kertvárosi önkormányzati képviselő, védnök. A polgármester elmondta, köszönet a helyi önkormányzatnak, mely hitt abban, hogy a nehézségek ellenére meg lehet rendezni ezt a programot, sőt még nagyobb volumenű is lett, mint szokott. Oroszné pedig a vendégek üdvözlése mellett a jótékony célt szolgáló ételek fogyasztására bíztatott. A főzőcsapatok között ott voltak az idei kedvezményezettek, illetve a tavalyi kedvezményezett kertvárosi óvódák képviselői, akik örömmel konstatálták, a tavalyi adományból meg tudták vásárolni azokat a dolgokat (udvari játékok, mosógép), amire szükségük volt.
A nap fellépői közül a pálmát Nagyferó és a Beatrice fergeteges koncertje vitte el. A bő órában kiváló zenék szóltak kiváló zenészek előadásában, közvetlen stílusban, show-elemekkel tarkítva. Nagy slágereket válogattak, melyek az együttes saját dalai vagy valamilyen módon kötődnek Nagy Feróhoz.
A napot látványos tűz-víz show zárta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Konferencia a pálosok múltjárólIdősek Hónapja sporttal, vetélkedőkkelVárosmarketing gyémánt-díjakat kapott ZalaegerszegKultúr-kocsmatúra a KocsmaturistávalTrianonról és a mesterséges intelligenciárólGébárt 2023 – tárlat az Adyban35 éves a szív- és érbetegek egyesülete„Két keréken Dél-Zalában, Dél-Somogyban” műhelynap NagykanizsánMegvan az egerszegi vár északnyugati bástyájaA szüret veszélye a mustgáz top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárTóparti festőkurzus GébártonMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton