Vezető hírek
Posztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek
Ünnepi közgyűlésen adták át a díszpolgári és a Pro Urbe díjakat
A polgármester hangsúlyozta: Zalaegerszeg mindannyiunk életében a stabil pont, de a város története a folyamatos változás története is. Változás a stabilitásban. A város napján az alkotó zalaegerszegiek sok évszázados nagy közösségét ünnepeljük. Azokat, akik ott voltak az alapításnál, akik templomot építettek az 1247-es, első okleveles említés előtti években, akik megépítették 1732-ben a vármegyeházát. Emlékezni kell Deák Ferencre, Csány Lászlóra, a zalai 47-es honvédokra, Kovács Károlyra Zalaegerszeg első polgármesterére, az 56-os szabadságharc hőseire és az utolsó évtizedek várost alakító személyiségeire: Kustos Lajosra és Gyimesi Endrére.
Az idei díjazottak
Nagy dolgokra készülünk – folytatta a polgármester – arra, hogy együttes erővel ismét túlszárnyaljuk a korábbi eredményeinket, de arra is figyelnünk kell, hogy a mindennapokban meglegyenek azok az apró örömök, melyek minden zalaegerszegi embernek erőt és értelmet adnak a küzdelmekhez, és lehetőséget teremtenek a boldog élethez.
Balaicz Zoltán köszöntője után a kitüntetések átadására került sor. Zalaegerszeg Város Díszpolgára (posztumusz) elismerést néhai Gábor Miklós Zalaegerszegen született, Kossuth - díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kapta. Édesapja, Gábor Béla, az első helyi mozit üzemeltette. A kiváló színművész a magyar színház-és filmtörténet emblematikus alakja volt. 1983-ban a Hevesi Sándor Színház megnyitásakor Ruszt József rendezésében, Az ember tragédiájában alakított ballonkabátos Lucifer sokak számára emlékezetes maradt. 1998-ban bekövetkezett halála után szülőháza falán emléktáblát helyezett el az önkormányzat. A Városi Hangverseny-és Kiállítóterem előtti megújuló tér is az ő nevét viseli majd. A kitüntetést Gábor Miklós és Ruttkai Éva lánya Gábor Júlia vette át.
Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntető címben részesült az 55 évvel ezelőtt, 1969-ben alapított egykori Dimitrov, ma Széchenyi István Technikum. Az iskola a több, mint fél évszázados működése alatt számos szakemberrel látta el a város, a megye és az ország vállalatait. Az intézmény első, majd második igazgatója, Fazekas Gábor és Csapó József is Zalaegerszegért Díjban részsültek. Az elismerést Némethyné Lövey Zsuzsanna igazgató vette át.
Gábor Miklós lánya, Gábor Júlia vette át a díszpolgári címet
Ugyancsak Pro Urbe Zalaegerszeg díjat kapott a tavaly 60 éves fennállását ünneplő József Attila Városi Tagkönyvtár. Az intézmény 1981-ben költözött jelenlegi helyére a landorhegyi városrészbe. A díjat Tóth Renáta igazgató és Csaplár-Nagy Franciska tagkönyvtárvezető vette át.
A közigazgatásban végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Ekler-Megyesi Szilvia (az adóosztály adóügyi szakreferense) címzetes vezető-főtanácsosi címet kapott. Göndicsné Horváth Krisztina (az önkormányzat osztálytestületi szakreferense), Németh Erzsébet (polgármesteri kabinet), és Szabó Nóra (műszaki osztály vagyongazdálkodási szakreferense) szintén címzetes vezető -főtanácsosi kitüntető címet vehetett át.
A közigazgatásban dolgozók is elismerésben részesültek
Tóth Ágnes (közgazdasági osztály üzemgazdasági szakreferense) és Fenyvesi Márton (szociális és igazgatási osztály csoportvezetője) szakmai tanácsadói címet kaptak.
Az ünnepség végén Vigh László országgyűlési képviselő gratulált a kitüntetetteknek. Hangsúlyozta a példakép fontosságát, és hogy a közösségek számára mintát mutassanak. Zalaegerszegen jó élni és dolgozni, a város töretlenül fejlődik – fogalmazott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Vereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőtA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétMit tegyünk, ha pénzügyi panaszunk van?A genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-banLubics Szilvia nyerte a 275 kilométeres ultramaratontÖrömtánc a szív világnapján ZalaegerszegenÚjabb zalai sikerekkel folytatódott a sportlövők Országos BajnokságaMegújult és bővült a zalaegerszegi birkózócsarnok -
rovatunk hírei
Mindszentyneum az építész szemévelÉrtékadó lélekhangok - Kovács KatávalKiscsillag - Zalaegerszeg 2024.Zene a (világ)irodalomban // Kiss Tamás karnagy, zenetanár előadásaTekerj a szívedért, tekerj a zöldbe! 2024.XVI. Pásztorhagyományok NapjaNyáry Krisztián - Így szerettek őkMúzeumok őszi éjszakája 2024.A Lipót rejtelmeiMonostori 22/24 - Jótékonysági emlékkoncert jazz kedvelőknek top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévFelújították a kertvárosi tömbbelsőtMinden korosztálynak kínáltak érdekességet a Kutatók ÉjszakájánA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétReziben tartotta szakmai napját a Zalai Falvakért EgyesületA genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-ban