Vezető hírek
Megnyitotta az őszi-téli szezont a Keresztury VMK és intézményegységei
Elindult a hírlevelük, várják a feliratkozókat
A VMK Caffében rendezett sajtótájékoztatón Flaisz Gergő igazgató elöljáróban elmondta: próbálják folyamatosan fenntartani a vendégek érdeklődését, ami a mai digitális korban egyre nehezebb. Az viszont örömteli, hogy a Covid-időszak után mostanra jutottak vissza arra a pontra a látogatószámokat tekintve, ahol a járvány előtt voltak. Úgy érzi, hogy sikerült olyan kapcsolatrendszert kiépíteniük és programokat szervezniük, amikre büszkék lehetnek. Szeretnék a fiatalabb, digitális korosztályt is minél jobban megszólítani, számukra egyszerre kell innovatív, edukatív és szórakoztató programokat kínálni.
Presinger Éva szakmai csoportvezető a VMK őszi-téli eseményeiről számolt be. Többek között kiemelte a szeptember 13-i Állati jó napot, a szeptember 26-i Vecsei H. Miklós Cseh Tamás estet, az október 11-i Utazó Planetáriumot, valamint a fotó- és képzőművészeti tárlatokat illetve a Hangfoglaló Program koncertsorozatát. Utóbbi keretében fellép többek között Deák Bill Gyula, a 30Y és a Firkin.
Bednárikné Rácz Enikő igazgatóhelyettes a kertvárosi Apáczai MK főbb eseményeit ismertette. Különösen a közelgő Kertvárosi Vigasságok programot, az októberi Idősek Hónapja eseményeit és a halloweenhez, majd adventhez kapcsolódó családi programokat.
Az Art Mozi nagytermének és vetítőtermének rendezvényeiről Drávecz Szabolcs, a mozi vezetője számolt be. Mint mondta, december közepéig számos izgalmas program várja a nézőket az 580 fős rendezvényteremben. Lesznek színházi előadások, zenés programok, pszichológiai estek, foglalkoznak generációs kérdésekkel és ünnepekhez (halloween, karácsony) kapcsolódó tematikus filmvetítésekre is sor kerül.
Tóth László intézményegység-vezető a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem programjait ismertette. A repertoárban lesz Cziffra Fesztivál, indul a JazzSzerda, emellett előadásokkal és kiállításokkal is készülnek a következő hónapokban. Hamarosan nyílik a Zalaegerszegi Szalon csoportos tárlat, majd a krosnoi lenszövő biennálé anyagából nyílik kiállítás.
A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban folytatódnak a Nyitott Műhely Galéria programok. Mint azt Kiss-Molnár István intézményegység-vezető elmondta, „A stelázsi kincsei” című kiállításuk szeptember 11-én nyílik. Ez korosztálytól függően egy ismeretterjesztő, hagyományőrző és nosztalgikus tárlat lesz. A Csoóri Sándor Alappal közösen, a Sereglés 2025 országos program pedig bekapcsolódik a szeptember végi Nyitott Műhely Napba. De adventi és karácsonyi programokra is számíthat a közönség.
A Korona Szalon közelgő eseményeiről Kiss-Mihálykövi Réka közművelődési szakember, a csácsi Izsák ÁMK programjairól pedig Soósné Nagy Adrienn beszélt. Előbbi helyen a komolyzene, utóbbi városrészben pedig a családi programok kerülnek előtérbe.
Flaisz Gergő végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény elindította a hírlevelét, hogy még hatékonyabban tudják a potenciális látogatókat elérni. Erre a kereszturyvmk.hu honlap alján lehet feliratkozni. (A feliratkozók értékes bérleteket nyerhetnek.) Az aktuális programok nemcsak a honlapon, hanem az intézményegységek Facebook- és Instagram-oldalain is megtalálhatók. A szeptember-októberi programfüzet pedig már letölthető a weboldalról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész