Vezető hírek
Varázsházikó a környezettudatosságért
A Varázsházikó programhoz partnerként csatlakozott az Új Nemzedék, melynek zalaegerszegi közösségi irodája ökonapoknak biztosít helyszínt, illetve itt állítják ki majd a gyerekek által készített újrahasznosított alkotásokat.
A projekt lényege, hogy a nagycsoportosoknak újrahasznosított alapanyagokból kis házikót kell alkotni. A legjobb három alkotást egyénileg díjazzák, az első helyezett óvodájában pedig a nevezett cég 1 millió forintos felújítást vállal. A tavalyi győztes a csácsi óvoda volt. De mint Szűcs Róbert ügyvezető elmondta, nem kizáró ok, hogy korábbi győztesek újból dobogósok legyenek. Viszont arra ügyelnek, hogy egyelőek legyenek az esélyek, ezért minden óvoda egy pályaműve kiállításra kerül. Először internetes szavazás, majd szakmai zsűri dönt aztán a helyezésről.
- A program lényege, hogy ne maradjon egyedül a gyermek a feladattal, hanem a családtagokat is vonja be, együtt alkossanak, a szülőkkel. A varázsházikó készítés mellett kiegészítőként pedagógusok vezetésével rendszeresen tartunk ökonapokat, ahol például a szelektív hulladékgyűjtés, az energiatakarékosság kerül szóba játékos formába. Ha azt elérjük, hogy a gyerekek tudják, melyik hulladékot, milyen színű gyűjtőbe kell dobni, már megérte.
A február eleji ökonapon (felvételünkön) a Kis utcai nagycsoportosok vettek részt.
A Varázsházikó pályázati anyagok meghosszabbított leadási határideje 2017. 02. 28., az internetes szavazás az Etalon az építésben facebook oldalon március elején idul. Az eredményhirdetésre május közepén kerül sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala