Archivum
Balesetmentesen!
Motoros vezetési tréninget szervezett a Zalai 76-os Motoros Egyesület Zalaegerszegen. Több megyéből közel ötvenen vettek részt az április végi rendezvényen. Tájékozódási túrán és egyéni versenyben is összemérték képességeiket a motorosok, akik KRESZ-ismereteikről is számot adtak. A Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottsággal közösen szervezett programnak célja ezúttal is az volt, hogy felkészítse a motorosokat a szezonra, a balesetmentes vezetésre.
Motoros felkészítő tréning Zalaegerszegen
– A túrázók ötfős csapatokban egy meghatározott útvonalat teljesítettek, többek között Gellénháza, Zalalövő, Zalaegerszeg érintésével mintegy száz kilométeres kört tettek meg. Az egyik megállóban biciklis ügyességi versenyen vettek részt, illetve megoldottak menetközben elvégezhető feladatokat, mint például egy településnév vagy egy évszám leolvasása. Visszaérkezve a Technika Kft. oktatóbázisán töltöttek ki a Kresz-tesztlapot, majd a Zala Volán oktatóbázisán műszaki vizsgán estek át a motorok, amit a cég szakemberei végeztek – mondta el Kósi Ferenc Kepucci, az egyesület elnökségi tagja.
A lendvaik ezúttal nem tudtak eljönni, mert rendezvényük szintén erre a napra esett, így elmaradt Zalaegerszeg–Lendva körút. Ezért találták ki helyette a tájékozódási túraversenyt. Kósi Ferenc hozzátette, arra törekednek, hogy minden évben más programelemmel színesítsék a felkészítő napot.
Az idén negyedik alkalommal megrendezett tréningen egyéni versenyt is hirdettek. A korábbiaktól ellenben más formában. Eddig mindenki saját motorján hajtotta végre a rutinvizsgával felérő versenyt, ami a motorok típusától függően esélyegyenlőtlenséget eredményezett. Ezért idén minden versenyző egy motort hajtott, amit a Zala Volán ajánlott fel.
A rendezvény szervezésében a Zalaegerszegi Polgárőrök Egyesülete és a megyei Vöröskereszt is részt vett. De nem ezen a napon tartották a véradást, az egyesület tagjai május elsején nyújtották karjukat a humanitárius cselekedethez.
A motoros tréning megvalósítását szponzorok segítették, az érmek és a kupák mellett az egyik hévízi szálloda fődíjként wellness hétvégét ajánlott fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban