karácsony
Ajándék a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekeknek
A zalaegerszegi Nyugdíjas Pedagógus Egyesület évek óta látogatja és támogatja a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekeket, főleg ünnepek alkalmával.
![A betlehemi éjszaka a templom homlokzatán A betlehemi éjszaka a templom homlokzatán](/img/2216_9283_ferences_templom_fenyfestes_1a.jpg)
egyszervolt
A betlehemi éjszaka a templom homlokzatán
A zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébánia homlokzatán idén is látványos képeken elevenedett meg a betlehemi éjszaka, angyalokkal, Szűz Máriával, a kisded Jézussal, és Szent Józseffel, valamint a három napkeleti bölccsel, akik a bibliai hagyomány szerint egy csillagot követve útra keltek, hogy bemutassák hódolatukat a gyermek Jézus előtt.
![Belvárosi programkavalkád fényekkel, ízekkel Belvárosi programkavalkád fényekkel, ízekkel](/img/2215_981_advent_2.jpg)
közélet
Belvárosi programkavalkád fényekkel, ízekkel
Helyi vállalkozók és cégek támogatásának köszönhetően minden eddiginél több programmal készülhettek a szervezők az idei Egerszegi Adventre. A részletekről a városházán tartottak sajtótájékoztatót, melyen Balaicz Zoltán polgármester felidézte: a város 2015-ben újította meg a korábbi Aranykaput és az adventi programkínálatot.
![Három legenda az első karácsonyfáról Három legenda az első karácsonyfáról](/img/2216_6986_karacsonyfa_zeg_1a.jpg)
egyszervolt
Három legenda az első karácsonyfáról
Christbaum, Weihnachtsfest és a plafonig feldíszített fenyők, avagy miként került a karácsonyfa a nappaliba? Miként került Magyarországra és ki állította fel az első karácsonyfát: báró Podmaniczky Károly, Mária Dorottya württembergi főhercegnő, Brunszvik Teréz grófnő? Három legenda erről.
![Világító adventi ablakok Besenyőben Világító adventi ablakok Besenyőben](/img/2215_291_adventi_ablakok_1.jpg)
civil
Világító adventi ablakok Besenyőben
Új divat terjeng néhány éve az országban. Advent idején a csatlakozott településeken világító kalendáriumként, minden nap újabb és újabb ablakokban gyulladnak fel a fények, felhívva a figyelmet az adott adventi nap számára.
![Régi karácsonyok nyomában Régi karácsonyok nyomában](/img/2215_2619_tourinform_advent_1.jpg)
egyszervolt
Régi karácsonyok nyomában
Ínyencségek és igényes portékák minden korszakban voltak, ünnepek idején meg különösen. Ahol eladásra kínált áru van, ott kell lennie valamilyen marketing tevékenységnek is. Hogy hogyan készültek a zalaegerszegiek a 19-20. század fordulóján a karácsonyra, és milyen árucikkekkel, hirdetésekkel csalogatták a kereskedők a vásárlókat, kiderült a Tourinform Iroda adventi belvárosi sétáján.
interjú
Az egyházi év adventtel kezdődik
Az egyházi év kezdete és vége eltér a polgári naptári rendszertől. Ennek kapcsán kértünk egy kis tájékoztatást Molnár János atyától, a kertvárosi Szűzanya Szeplőtelen Szíve Plébánia lelkipásztorától.
![Még nem tudni mi lesz a karácsonyi bestseller Még nem tudni mi lesz a karácsonyi bestseller](/img/2215_7673_horvath_norbi.jpg)
olvass!
Még nem tudni mi lesz a karácsonyi bestseller
Egyelőre Edith Eva Eger Az ajándék, valamint Presser Gábor életrajzi könyve a legnépszerűbb a vásárlók körében. Bár a karácsonyi roham még várat magára – mondta lapunk érdeklődésére az adventi vásárlási trendekkel kapcsolatban Horváth Norbert, a Simon István Könyvesház üzletvezetője.
![Már áll a város karácsonyfája Már áll a város karácsonyfája](/img/2215_8311_advent_2020_1.jpg)
közélet
Már áll a város karácsonyfája
Egy húsz esztendős kolorádói jegenyefenyő került a polgármesteri hivatal előtti térre. A tíz méter magas fenyőfát az andráshidai városrészből ajánlotta fel Véber Andrea.
népies
Bámulatos mézeskalács csodák
Hazánkban és megyénkben is a karácsony többnyire elképzelhetetlen mézeskalács nélkül. Az Egerváron élő Béresné Dormán Ibolya húsvétra, ünnepi alkalmakra, évfordulókra, gyermekeknek, magyaros és népművészeti motívumokkal díszített mézeskalácsaiból nyitottak január közepéig látogatható tárlatot a Balaton Színház Básti-termében.
![Indul az Egerszegi Advent Indul az Egerszegi Advent](/img/2215_5261_advent_12.jpg)
közélet
Indul az Egerszegi Advent
Közösségi összefogással és a jótékonyság jegyében szervezik meg idén is az Egerszegi Advent programsorozatot. Ennek részleteiről sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester, Tóthné Prenner Beáta, a KISOSZ megyei elnöke és Tompa Gábor, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője.
![Jazz karácsony New Yorkból Jazz karácsony New Yorkból](/img/2215_6570_mimojazz_3.jpg)
hanghatás
Jazz karácsony New Yorkból
A new yorki karácsonyok hangulatát idézte meg – a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is – csütörtök este az az amerikai-magyar alkalmi trió, akik klasszikus jazz-dalokból válogattak zalaegerszegi koncertjükre.
![Adventi készülődés a századelőn Adventi készülődés a századelőn](/img/2215_3907_adventi_seta_2.jpg)
egyszervolt
Adventi készülődés a századelőn
Ne gondoljuk, hogy a karácsony előtti nagy sürgés-forgás és reklámhadjárat csak napjainkra jellemző. A 20. század elején is lázasan készültek az ünnepekre a zalaegerszegi kereskedők. Az újságokban reklámdömping volt, a posta pedig hatalmas forgalmat bonyolított le.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fekete György (1), Letenye Kastélypark (1), Sebestyén Balázs (1), katonadal fesztivál (3), Charlie 70 (1), Európai Mobilitási Hét (1), Nagykapornak-Remetekert (1), Tóth Lucia Krisztina polgármester (1), Nyertes Zsuzsa (1), Gyalogtúra (42), ZTE SKK (1), Györe Edina főigazgató (1), Sághegyi Attila, a Zala Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense (1), Közlekedés (17), Németh Roland régész (1), Magyar Művészeti Akadémia (2), Szerződéskötés (1), Zajdai Rakodó (2), Teraszkoncert (1), Dr. Gárdos László osztályvezető főrvos (14)