Archivum
Csodás gyógyulások, egyszerű technika
Manapság mindenki gyorsan akar gyógyulni. Az én módszerem néhány óra alatt elsajátítható, és szinte minden betegség gyógyítható vele - mondta előadásán Göncz József, aki 15 év alatt kísérletezett ki egy eredményes gyógymódot, melyet tavaly könyv formájában közkinccsé tett. A nyugdíjas zalaegerszegi közgazdász a Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület vendégeként beszélt népes hallgatóságához, köztük az ő módszerével gyógyult beteg is akadt.
"Csak ütni kell"
Az öngyógyítás forradalma címmel kiadott könyvéből bárki elsajátíthatja a módszert, mellyel többek között leukémiás fiát is meggyógyította, de hatásosnak nevezi többek között cukorbetegség, csontritkulás, visszér, lúdtalp, kinyúlt illetve megrövidült inak vagy akár agyhártyagyulladás esetére is. A lényege a test rendszeres átvizsgálása, a csontok végigütögetésével. Az ilyenkor jelentkező, egyébként nem érzékelhető fájdalmak, adott területhez tartozó szerv betegségének előjele. Aki ilyen alvófájdalmat vél felfedezni magán (a hallgatóság szinte minden tagjával előfordult), annak nem pihenés javasolt, hanem a fájó rész fokozatos erősségű ütögetése, esetleg, gyúrása, dörgölése. A fizikai behatásra aktivizálódnak az izmok, az érfalak, a sejtek. A beavatkozás nemcsak az adott szerv gyógyulásával jár, hanem jelentős mennyiségű, akár több évtized alatt lerakódott salakanyag távozásával is.
Göncz József
Az előadó hangsúlyozta, az emberi szervezet erős fizikai igénybevételre lett teremtve, s ha életmódunkban ez nem valósul meg, akkor kezdődik a nem használt részek leépülése. Elmélete szerint a nem mozgatott részeken az izmokban, a bőrben kórokozók is tanyát vernek, melyek gócpontjai lesznek a szervezet esetlegesen komoly megbetegedéseinek. A csontok ütögetéses edzésével azonban mindezt kordában lehet tartani, vissza lehet fordítani. S ha idejében kezdi valaki a kúrát, az életkorát is jelentősen meghosszabíthatja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor