Archivum
Csokikészítésből vizsgáztak
A kézműves csokoládékészítés már régóta érdekelte, ezért most nagyon örül, hogy betekinthetett ezen érdekes szakma rejtelmeibe, amihez kedvet is kapott – mondta el érdeklődésünkre Lukács Violetta, a zalaegerszegi Báthory szakközépiskola pék-cukrász tanulója azon az ünnepségen, melyen hat társával együtt átvehette a tanúsítványt a 75 órás tanfolyam elvégzéséről.
A csokoládé- és aszaltgyümölcs-készítő műhely a Keresztury Dezső VMK és a Páterdombi Szakképző Iskola uniós pályázatának köszönhetően indulhatott el. A két intézmény 28 millió forintot nyert a TÁMOP kiíráson, a "KREA-TEAM" Alkotó ifjúsági közösségek elnevezésű projektje megvalósítására; a csokikészítés mellett online újságírás, filmkészítés és ékszerkészítés témakörében is várták műhelyfoglalkozások az érdeklődő fiatalokat – emlékeztetett Kondor Anita, a Keresztury Dezső VMK igazgatója. Hozzátette: elsőként a csokikészítő műhelyben fejeződött be a képzés, ami most ünnepélyesen is zárul a diákok, kóstolással egybekötött mestermunkáinak bemutatójával.
Foki Gizella oktató elmondta, jó hangulat, a szakma iránti érdeklődés, kíváncsiság és tudásvágy jellemezte a műhelyfoglalkozásokat, melynek az is pozitív hozadéka volt, hogy a részt vevő diákokból egy összetartó kis közösség jött létre. Kicsit változtatott a tematikán, mert úgy látta, hogy a pepecselő munkafolyamatok mellett a diákok jobban kedvelik a formába öntött bonbonok készítését, ami nagyobb sikerélményt okozott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában