Archivum
A cukor nélküli befőzés híve
Sokan vannak, akik minél egészségesebb módon eltett táplálékkal szeretnék ellátni családjukat a téli hónapokban. Konzerválószerek, élelmiszer-színezékek nélkül, minél kisebb vitaminveszteséggel csakis a saját magunk által eltett élelmiszerekkel is tudjuk biztosítani magunk és családunk egészséges ellátását a havas hónapokban.
Tegyük tele az éléskamrát
"Ez némi többletmunkát kíván ugyan, de megéri, hiszen aki családját szereti, örömmel vállal többletmunkát az egészségükért" -állítja Feketéné Bokor Katalin fitoterapeuta, aki szerint nem az üzletek polcain hivalkodó, gyárilag eltett lekvár, savanyúság és befőtt fogja szeretteinket jó egészségben tartani, hiszen,- ha tartósítószer nem is lenne bennük-, még az alapanyagot sem láttuk, amiből készült. Jó lelkiismerettel csakis azt az eledelt adhatjuk a családnak, amit mi készítettünk. Kellően kihasználjuk-e a nyári gyümölcs-zöldség "áldását" -kérdeztük a szakembert elöljáróban.
- Úgy érzem, hogy egyáltalán nem. Minden betegemtől megkérdezem: Napi táplálékában hány százalék a nyers gyümölcs- zöldség? Mondván, hogy drága, még nyáron is kevesen fogyasztanak belőle elegendőt. A napi táplálék felét kellene, hogy adja a zöldség és gyümölcs. De számoljunk egy kicsit: egy saját készítésű üres kalács gyümölccsel bőven elegendő vacsorára. Milyen hús- vagy tejtermék lenne ennél olcsóbb? Igaz, hogy az ember nem fog olyan "teltséget" érezni, de a szervezet sokkal több "értéket" kap, és sokkal kevesebb "ártalmas" dolgot, gondolok a sóra, a zsiradékra, s a bő fehérjére.
– A cukor nélküli befőzést népszerűsítő könyvében elkerülendő veszélyforrásként szól az ecet, a cukor, a mustár, a tartósítószer hatásairól. Ezen összetevők tényleg ilyen károsak?
– Mit ismerhetünk az ecettel kapcsolatban? Elpusztítja a vörösvértesteket a vérben, s így elősegíti a vérszegénységet! Miért káros a cukor? Mert nem tápanyag, üres kalória, 99,9 % szénhidrát. Mire jó a cukor? - kérdezi Salamon Magda sok évvel ezelőtt a Nők Lapjában? "- Semmire! Sem vitamin, sem ásványi anyag nincs benne. Minél több édességet tartalmaz élelmünk, annál gyakrabban lesz székrekedésünk." A cukor túlterhelést végez szervezetünkben, izgatja az emésztőszerveket, megtámadja az agyat. Mit tesz a mustár bennünk? Izgatja a gyomrot, a beleket és a vesét. Szomjúságérzetet produkál. Sokféle betegséget idéz elő, illetve gátolja, hogy betegségeinkből hamar felgyógyuljunk. A tartósítószerek, például a szalicilsav sokszor okozhat vérzéssel együtt járó gyomorfekélyt, amelyet a beteg, ha nem hány vért, szurokfeketére színezett székletéről önmaga is könnyen felismerhet.
– Egészségesebb a saját készítésű kompót, gyümölcsrostlé, lecsó, lekvár, de a rohanó világban egy háziasszony honnan szoríthat ki időt a befőzésre?
- Jó szervezéssel - nyáron-, ha minden héten szán rá két estét, akkor télire tele lesz az éléskamrája. Egyik este előkészíti az üvegeket, s a hozzávalókat, a másikon pedig a gyümölcsöt, vagy a zöldséget jól megmosva befőzi. Aki "szereti" a családját, s e mellett "szereti" konyhát, s ha arra gondol, hogy télen reggelire, vagy vacsorára levesz egy üveg kompótot, lekvárt, s közben tíz perc alatt megfő a finom köles, az örömmel áll most oda befőzni. Milyen jó a kész lecsót is levenni a polcról, s mellé hamar kifőzni egy tésztát, vagy barna rizst, vagy burgonyát, - aminek oda tétele mindössze öt percet igényelt tőle... s ezzel most örömmel kihasználja a nyár áldásait. Ha igazán belegondol: mennyi pénzt, cipekedést, munkát takarít meg majd télen, s még ráadásul egészséges étket is terít fel! - rádöbben, hogy érdemes időt szánni e szép munkára!
– Az Ön házában nincs sem fagyasztószekrény, sem fagyasztóláda. Miért?
- Egy dolog biztos, hogy a gyümölcs és zöldség frissen a legegészségesebb! A Tápanyagtáblázat című könyvben olvashatjuk, hogy a fagyasztás alatt már az első héten mennyivel csökken a gyümölcs értéke! És a további napokon? Ha a gyümölcsöt befőzőm, a levében bele fog főni- és nem ki fog főni az értéke. Egyik hűtőgépgyári betegem is teljesen egyetértett azzal a véleményemmel, hogy a fagyasztott ételben már nincs meg a szükséges tápanyag, mert egyszerűen "kifagyott belőle."
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában