Archivum
Évindító egészségnap
Alsópáhokon a dr. Szántó Imre Általános Iskola és a művelődési ház közös elgondolását megvalósítva első ízben szerveztünk évindító egészségnapot - mesélte Szabó Zsolt Szilveszter művelődésszervező, aki az egészséges életmód és a mindennapi testmozgás népszerűsítését kiemelt fontosságúnak tartja, mert a világunk mára jócskán elkényelmesedett.
Alsópáhoki aspiráció
- Az alsó -és felsőtagozatos diákjaink élményadó sportvetélkedőkön bizonyíthatták rátermettségüket a tornacsarnokban. Kipróbálhatták magukat akadályversenyeken, kidobókban, és egyéb ügyességet tesztelő játékban. A verseny dobogósai sporteszközöket nyertek, a résztvevők pedig gyümölcsöt is kaptak az oklevelek mellé. Amíg ők játszottak, a szüleik és az idősebbek megtudhatták, vajon mennyi is a tényleges biológiai életkoruk.
Füzi Eta vezetésével egy speciális mérőműszer segítségével mindenkinek ingyenesen felmértük, hogyan ketyeg, és mit mutat a biológiai órája. Az "Egy méréssel az egészségért" szlogen jegyében nagyon sok helyi polgár volt kíváncsi szervezetének tényleges állapotára. Az tudományosan igazolt, hogy a szervezetben felhalmozódott felesleges cukor és fehérjeszint felgyorsíthatja az öregedés folyamatát, és a stressz sem fiatalít. Az egyik tanteremben elhelyezett készülék adatai sokakat döbbentett rá arra, változtatniuk kell eddigi életmódjukon, helytelen életvezetésükön.
Kiss Erzsébet sport misszionáriust, nyugalmazott testnevelőt, újságírót hosszú évek óta meghívják a környék településeire, hogy adjon ízelítőt az általa kifejlesztett, kínai mozgáskultúra elemeit felhasználó, az egész testet átmozgató, a szervek egészségét visszaadni képes gyógyító torna lényegéről. A vetített képes előadásán és a közös gyakorlás sokakat buzdított arra, hogy e mozgásforma otthonunkban is mindig elvégezhető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban