Archivum
Fogyjunk együtt Zala!
Mintegy 3 hónap alatt 37 kilogrammot fogyott Zsemlye Csaba nemzetközi diplomás parapszichológus. A Zalai Gyógyító egy igen hatékony módszert választott, melyben segítségére volt Kelemen Beáta, az Eötvös Kozmetika szakembere. A karcsúsító testcsomagolás rendkívül eredményes terápiának bizonyult, így Csaba és Beáta Fogyjunk együtt Zala! elnevezéssel közös programot dolgozott ki a fogyni vágyó emberek számára.
Karcsúsító testcsomagolás testi-lelki feloldással
– Szeptembertől járok kezelésre Beátához, heti 3-4 alkalommal. Ez a mindössze három hónap mondhatni nem várt eredményt hozott számomra, ugyanis 37 kilóval lettem könnyebb. Súlyos tehertől szabadultam meg, melynek azért is örülök, mert így saját tapasztalatomat oszthatom meg másokkal. Ugyanis sokan keresik fel praxisomat, akik velem együtt súlyproblémával küzdenek. Így most saját példámmal támaszthatom alá a módszer hatékonyságát – mondja Csaba, miközben Beáta előkészül a kezelésnek.
– Ezzel a speciális krémmel kenem be a testet a lábtól a mellkasig, amit több rétegben fóliával fedek le – mondja Beáta. – a kezelés lényege, hogy a krém hatóanyagainak hatására beindul a zsírbontás. A nyirokkeringés is élénkebbé válik, ami a szervezet méregtelenítését segíti elő. Nagy előnye, hogy más módszerekkel ellentétben nem marad logó bőr a fogyás után, ugyanis a karcsúsító testcsomagolás erősíti, rugalmassá teszi a kötőszövetet.
Csaba testén sem hagyott semmilyen kellemetlen nyomot a jelentős súlyvesztés. Visszatérve a kezelés folyamatára, a páciens ebben a fóliakötésben, meleg takarók alatt egy órát pihen. Ha a fogyás nem is rögtön, de a bőrre gyakorolt jótékony hatás már azonnal látszik, ahogy eltávolítjuk a fóliát.
– Az elhízás alapvető oka az, hogy többet eszünk, mint kellene. A kényszerevés komoly probléma, ami mögött lelki okok is állhatnak. Így a fogyókúra csak akkor lehet eredményes, ha ezek a lelki problémák feloldódnak. Én tudok ebben segíteni, miután terápiámban a testi-lelki feloldást alkalmazom. Gyógyító erőmet arra használom, hogy ezen "lelki zsíroktól" megszabadítsam a túlsúlytól szenvedőket.
Ezért táplálkozási tanácsokkal is szolgálok a saját tapasztalatomat megosztva. Ezt a súlyvesztést egyébiránt úgy értem el, hogy nem koplaltam, hanem szénhidrátszegény étkezést folytattam. A puffasztott rizs mellett más liszttartalmú élelmiszert nem eszek, szalámit, zsírszegény sajtot, halat és zöldséget bőven fogyasztok.
A Fogyjunk együtt Zala! program tehát két elemből áll össze egy valóban hatékony terápiává. A lelki feloldást és a táplálkozási tanácsadást én vezetem, míg Beáta a karcsúsító testcsomagolást végzi. Természetesen ő is ad tanácsot a helyes étrenddel kapcsolatban. A terápiában nem tartjuk feltétlenül szükségesnek az erőltetett testmozgást, mindenki annyit mozog, amennyit szükségesnek érez.
A Fogyjunk együtt Zala! programunkat – a garantált fogyás ígéretével – ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.
Zsemlye Csaba
www.zalaigyogyito.hu
+36-20/925-83-04
Kelemen Beáta kozmetikus
Beata1975@citromail.hu
36-30/215-8147
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés