Archivum
Futottak, bicikliztek kékben, az autistákért
Az autizmus nemzetközi világnapjához (április 2.) a rossz idő miatt kissé megkésve, csatlakozva szervezték meg a már több éve hagyományos futó- és családi napot, április 20-án Zalaegerszegen, illetve Boncodföldén.
Zalaegerszeg határából indult a rajt, ahonnét hét kilométeres táv várt az indulókra. A többség idén a kerékpározást választotta. A résztvevők között sok visszatérő arc volt, akik valamilyen módon érintettek az autizmusban, családtagként, pedagógusként vagy szimpatizánsként. Mint minden évben most is a "hobbi"sportolókkal tartott dr. Bérces Edit világ – és Európa-bajnokfutó, ultramaratonista, aki a legelső, autistákért szervezett zalaegerszegi futó program "arca" volt.
– Egyre nagyobb a visszhangja ennek a figyelemfelkeltő délutánnak és örömünkre egyre több a résztvevő is – kommentálta Németh Szilvia, a boncodföldi Autisták Védőotthona intézményvezetője. – Az autisták, akik már nagyon várták ezt a napot szintén csatlakoztak a faluban a futókhoz. Majd négy csapat részvételével főzőverseny indult, köztük a helyi közösség tagjaival. Örömmel mondhatom, hogy az intézetnek nagyon jó kapcsolata van a bonodföldiekkel, jó a lakosság viszonyulása hozzánk, sokat segítenek nekünk, közöttük élünk – mondta, majd visszatért a nap eseményeihez - Az idén először vett részt a figyelemfelhívó programon a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület képviselete is. Önkénteseink segítségével egész délután játszóház és kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket. A legközelebbi nyilvános napunk június 6-án, Zalaegerszegen lesz a Dísz téri esélyegyenlőségi napon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában