Archivum
Tavat kerülő vesebetegek
A 2013-ban két dializált vesebeteg: Pingitzer Károly és Horváth Róbert által megálmodott, vesebetegek, barátok és szimpatizánsok részvételével megrendezett országos RenBikeTour Balaton kerékpártúra a negyedik évfordulójához érkezett.
RenBike Tour Balaton
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezték a vesebetegek Balaton kerülő kerékpáros túráját, hogy saját példájukon keresztül bemutassák országnak-világnak, hogy veseelégtelenség esetén, a dialízis kezelés mellett is lehet szabadságban élni.
A túra résztvevői július első vasárnapján délután érkeztek Keszthely Fő terére, ahol Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte őket. "Fejet hajtok Önök előtt, hogy a testi fogságukból kiszabadulva van bátorságuk körül tekerni a Balatont. Az óriási akaraterő, a kitartás, a tettrekészség és a hit mindannyiikban megvan és ezen erények az egészség megőrzéséhez is hozzájárulnak. Az egészséges emberek számára is példát mutatnak arról, hogy a betegséggel együtt lehet élni.
Dr. Kárpáti István, a Magyar Nephrologia Társaság főtitkára szerint Európában egyedülálló, nagyszerű közösségformáló kezdeményezés, hogy a dializált és transzplantált betegek évente kétszer, egy ilyen típusú sportprogramon vehetnek részt. E teljesítmény még az egészséges emberek számára is dicsőséget jelent. A kitartó szervezők jóvoltából a sport mellett a közös együttlét, az egymás iránti szeretet és tisztelet kifejezése dominál. A programban közreműködők, köztük dr. Schneider Károly győri főorvos és társai, személyes példamutatással erősítették meg a nephrológia sikerét, Magyarország szellemi világhatalmi pozícióját, a tudományterületen belül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Vasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonÚtfelújítás miatt forgalomkorlátozásBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa téren -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóA majom szeme kötetbemutatóUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!