Archivum
Erdélyi gyerekek táboroztak
Cserszegtomaj önkormányzata idén negyedik alkalommal szervezte meg Dálnokkal, erdélyi testvértelepülésével a cserediák-tábort. Az első héten helyi gyerekek utaztak Dálnokra, akik visszafelé magukkal hozták az erdélyi barátaikat. Ott-tartózkodásuk utolsó napján meglátogattuk őket, éppen fagyizásból tértek vissza az iskola mögötti térre.
Csereüldültetés Cserszegtomajon
Keszthelyen élt a Dálnokon gyerekeskedő Zöld János, ő vetette fel, hogy létesítsünk kapcsolatot szülőfalujával, legalább iskolai szinten – idézte fel a kezdeteket Juhászné Gyutai Anikó, a cserszegtomaji általános iskola igazgatója. – 2000-ben el is vitt bennünket Dálnokra. Érkezésünket követően egyből bementünk az iskolába, és mindjárt beugrottunk tanítani, mert a tanárok, akik autóstoppal tudtak csak közlekedni, késtek. Én matematikaórát tartottam, a gyerekek nagyon kedvesek voltak. Ezután csak levélben tartottuk a kapcsolatot, majd 2005-ben, mikor Dálnok önálló település lett, áprilisban Gyuk János akkori polgármester vezetésével egy delegáció utazott Dálnokra, amit szintén János bácsi szervezett. Azóta évente találkoznak a képviselők és a polgármesterek, tantestületünk is vett már részt dálnoki kiránduláson. Az idei cserediáktábor immár a negyedik, az erdélyi gyerekek közül többen már másodszor-harmadszor vannak itt. A mi gyerekeink előző héten voltak Dálnokon, és együtt jöttek vissza vonattal.
– Én már harmadszor vagyok itt – mondja Már Benedek Csaba, aki kilencedikbe megy ősszel. – Negyedikes koromban voltam itt először. Most is tetszett minden, jókat kirándultunk, fürödtünk a Balatonban, a kehidakustányi strandon, hajóztunk és még gokartoztunk is. Ellátogattunk Keszthelyre, ahol megnéztük a Festetics-kastélyt és a vadászmúzeumot. Vannak barátaim is Cserszegtomajon, Zsiga András és Belovári Bence.
– Elutaztunk még Gyenesdiásra, és a marcali strandon is fürödtünk – egészítette ki az elhangzottakat Marti Klaudia Paula, aki hatodikos lesz ősszel.
– A gyerekek minden programot élveztek, nemkülönben cser-szegtomaji bornapokat, melyen éjfélig táncoltak. A Balatoni Múzeum interaktív tárlata lenyűgözte őket, de lovagolhattak is – fűzte hozzá az igazgatónő. – Itt-tartózkodásuk ideje alatt helyi gyerekek is kísérték őket a programokra, és a búcsúestet is közösen tartjuk.
– De előtte lesz még íjászat – veti közbe Marosi Ádám, leendő ötödikes, akitől arról érdeklődök, milyen település Dálnok. – Elég szép hely, erdők veszik körül – válaszol. – Hét kúria található benne. A templomunk falát rovásírásos felirat díszíti, ami a legnagyobb méretű Erdélyben. Egy ásatásnál pedig megtalálták az előző templomunk romjait. Dózsa György, a híres parasztvezér falunkban született.
– Szívesen és már ismerősként jövünk Cserszegtomajra, ahol szeretettel fogadnak bennünket, ahogy mi is az itteni gyerekeket Dálnokon. Nagyon jó kis tábor volt, szép élményekkel utazunk haza – összegezett a beszélgetés végén Marosi Éva és Dóczi Izabella erdélyi kísérőpedagógusok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában