Archivum
Falunap és polgárőrök találkozója Teskándon
Vidámpark, vízifoci, sport, egészségügyi szűrések, terepjáró bemutató, bál és kulturális programok, gyerekeknek kézműves foglalkozás, arcfestés, lovaglás, ugrálóvár, mászófal – igazán színes kínálattal várták a helyieket és a szomszédos településről érkezőket a teskándi falunapon. A rendezvény a polgárőrök megyei találkozójának is otthont adott.
A programokat idén is igyekeztek úgy összeválogatni, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére valót – fogalmazott köszöntőjében Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere.
Hagyomány a településen, hogy a falunapot megelőzően utcabajnokságot hirdetnek, melynek eredményét a rendezvényen teszik közé. Most így történt; a díjakat Vigh László országgyűlési képviselő, a zalaegerszegi választókerület elnöke valamint Fábián István, a sportegyesület elnöke adta át. Az utcabajnokságra a körjegyzőség településeiről is benevezhettek ismerősök, barátok, így "fordulhatott elő", hogy idén Böde csapata lett a győztes.
Szintén hagyomány a falunapon rendezett kispályás focibajnokság, melyet a Sport Büfé nyert meg. Második helyezést ért el a Gébárt BT, harmadik helyen Bazita csapata végzett.
A Zala Megyei Polgárőr Szövetség minden évben önállóan rendezi meg a megyei szervezetek találkozóját, idén azonban úgy gondolták, csatlakoznak a teskándi falunaphoz. Tizennyolc településről érkeztek polgárőrök, hogy egy jót beszélgessenek a főzőversenyre benevezett bográcsos ételeik mellett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba