Archivum
Gugliztak
"Gugliztak", azaz az interneten kerestek adatokat, azok a felnőtt játékosok, akik az Apáczai VMK öt fordulós versenyében vettek részt. A februárban indult vetélkedő eredményhirdetésére a napokban került sor.
Tóth Endre átveszi az első helyezésért járó jutalmat
50 résztvevővel indult a játék még a télen, s végül 25-en tartottak ki a végéig, az aktualitásokat, művészetet, tudományos témákat boncolgató internetes adatkereső játékban.
- Jónak ítéljük a részvételt, különösen, hogy nem könyvtár tagok is részt vettek benne, őket reméljük ezután kölcsönzőként is viszontlátjuk. Mindezt motiválja, hogy minden résztvevő egy éves ingyenes tagságot kapott ajándékba - mondta Czirákyné Tóth Edit, a könyvtár vezetője. Természetesen a helyezést elértek egyéb ajándékokban is részesültek, melyet a versenyt meghirdető VMK szponzorált. A könyvtárosok elmondták, számukra is sok tanulsággal szolgált a feladatsorok összeállítása és értékelése, mely a továbbiakban segítségükre lesz. Folytatni szeretnék ugyanis az internetes vetélkedőt ősztől, továbbra is a felnőtt lakosságot megcélozva, mivel számukra kevesebb programot kínáltak eddig, mint a gyerekeknek. Ugyancsak ősztől folytatódik a néhány hónapja indult Könyvbarát Kör is, mely szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket, tették hozzá a könyvtárosok.
A "Guglizz rá!" versenyben Babati Ida Hajnalka, Tóth Áronné és Tóth Endre osztoztak az első helyen, mindössze egy-egy pont híján tökéletes megoldásaikkal. S végül a verseny legfőbb tapasztalatai között elhangzott, az interneten szinte minden információ megtalálható, de szelektálni kell a források között, ha valós adatokra vagyunk kíváncsiak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában