Archivum
Három keszthelyi érmes a hosszú távú triatlon OB-n
Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a keszthelyi versenyzők a hétvégén Nagyatádon megrendezett 24. ExtremeMan versenyen, mely egyben a hosszú távú triatlon sportág országos bajnoksága.
Vándor Nóra (második képen) első alkalommal teljesítette a távot, és 12 óra 43 perces ideje korosztályában a dobogó második helyére juttatta, a teljes női mezőnyben pedig az előkelő 7. helyen végzett. Zömbik László (harmadik képen) – aki már rutinos ironman, hiszen hetedszer ért célba Nagyatádon – szintén ezüstérmet vehetett át a férfi 50-55 éves kategóriában, ideje 12 óra 39 perc. Tóth Gábor (első képen) tavalyi kiváló eredményén is javítva, 10 óra 35 perces idejével a dobogó harmadik fokán állhatott a 45-50 év közötti korosztályban az országos bajnokság vasárnapi eredményhirdetésén.
Az ironman-távú verseny 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból áll. 2013-ban az 567 egyéni indulóból 483 versenyző ért célba Nagyatádon.
Évről-évre egyre több keszthelyi sportoló kap kedvet a nem mindennapi megmérettetés teljesítésére, így most is újabb tagokkal bővült a keszthelyi vasemberek csapata: idén elsőként ért célba Nagyatádon Arany Máté és Vándor Nóra. Az újoncokon kívül eddigi legjobb eredményét érte el idén Juhász Péter, Dr. Oroszlán Zsolt, Dr. Kiss Lajos Sándor és Tóth Gábor is.
2013-as egyéni befutóeredmények:
név eredmény abszolút helyezés célbaérkezések Nagyatádon
Tóth Gábor (Keszthely) 10:35:17 38. hely 5x
Juhász Péter (Cserszegtomaj) 11:38:35 78. hely 8x
Arany Máté (Keszthely) 12:18:10 131. hely 1x
Zömbik László (Keszthely) 12:39:13 168. hely 7x
Vándor Nóra (Keszthely) 12:43:12 178. hely 1x
Dr. Kiss Lajos Sándor (Balatongyörök) 12:58:28 207. hely 2x
Dr. Oroszlán Zsolt (Keszthely) 13:17:41 231. hely 3x
Türgyei Tamás (Keszthely) 13:58:52 310. hely 3x
Dr. Edvi Illés Csaba (Gyenesdiás) 15:19:38 425. hely 2x
Váltóban 11:39:52-es idővel (szinte a tavalyi eredményükkel megegyezően) teljesítette a távot a Spinaek csapata, melyben Csótár Ágnes úszott, Dr. Budai Péterné kerékpározott, és Vitos Krisztina futotta a maratont.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10