Archivum
Homokzsákos edzés a Vénuszban
Új edzéstípussal, hagyományos órákkal és visszatérő kedvencekkel indul az őszi szezon a zalaegerszegi Vénusz Fitnesz és Egészségcentrumban (Kosztolányi tér 6., volt SZMK). Szeptembertől új órarend várja a sportolni és kikapcsolódni vágyókat.
Sandbag a jó erőnlétért és a kitartásért
Veszprémi Borbála gyógytornász, jógaoktató, az egészségcentrum szakmai vezetője elmondta: mint azt a plakátok is hirdetik, tovább folytatódik a sokak által kedvelt, saját fejlesztésű edzésmódszerük, a Kill-Bill. Ez nem más, mint egy funkcionális, erő- és állóképesség-fejlesztő szuperszett-edzés. Súlyzóval, vagy saját testsúllyal végeznek alacsony ismétlésszámon, illetve időintervallumban olyan gyakorlatokat, melyek az egymással ellentétesen működő izmokra hatnak. A különleges csúcstréning ötvözi a Hot Iron, a Cross tréning és a klasszikus gimnasztika elemeit.
Szeptembertől egy olyan új óratípus is indul, ami Zala megyében, és az országban is még egyedülállónak számít. A közelmúltban Magyarországon is megjelent a Sandbag (Ultimate Sandbag Training), melynek első hivatalos tréner-képzésére a nyár folyamán került sor, melynek köszönhetően hazánkban 6 oktatóval indul hódító útjára, ebből ketten Zalaegerszegről (sőt a megyéből) Veszprémi Borbála és Veszprémi Péter, a Vénusz oktatói végezték el a képzést.
"A Sandbag Amerikából indult, s mint a neve is jelzi, egy speciális homokzsák segítségével zajlik az edzés. Rendkívül változatos módszerről van szó, mely csökkenti a testzsírt, fejleszti az állóképességet, az erőnlétet, a kitartást, a gyorsasági erőt és ami még ezeknél is fontosabb, a helyes, fiziológiás mozgásmintákat" A Sandbag egy dinamikus ellenállással végzett tréning – tájékoztatott a részletekről az egészségcentrum vezetője. A homokzsákban bekövetkező súlyelosztás és formabeli folyamatos változás a kulcsa annak, hogy minden izom egyszerre dolgozik, így azok működése hatékonyabbá válik. Nincs két egyforma ismétlés. A test megtanulja kezelni és koordinálni a funkcionális mozgásmintákat, ezáltal a hétköznapi mozgás (tárgyak emelése, lehajlás, felállás, stb.) rugalmasabb, sérülésmentesebb lesz. Az izületi problémákra pedig hatékony megoldást nyújt. A zsákkal – melyet erőnlétünknek és felkészültségünknek megfelelő súllyal (homokkal) töltenek fel – speciális gyakorlatok végezhetők, a többféle fogásmódnak köszönhetően. A Vénuszban 3-4 fős, kiscsoportos, s mindössze 30-35 perces órákra várják az érdeklődőket. Ám az idő rövidsége ne tévesszen meg senkit, hiszen nagyon is hatékony és pörgős edzésről van szó, mellyel látványos eredményeket lehet elérni.
További meglepetéseket is tartogat az ősz. Ismét lesz a Vénuszban gerinctorna, klasszikus, alakformáló aerobic-edzés, valamint egy régi kedvenc; a pilates. Visszatér ugyanis Sebestyén-Paragi Nikoletta, aki ez utóbbi két órát tartja majd. A gerinctornát pedig szakképzett gyógytornász vezeti.
Október 4-től ismét indul nyolchetes, kezdő jógatanfolyam, melyre már most lehet jelentkezni. Ezen kívül a már megszokott és ismert óratípusok – spinning a ZKSE-ben igazolt versenyzővel Szabival, Hot Iron System I-II -, és Cross Zsanival és Péterrel, Freestyler, haladó jóga, – is várják a sportolni vágyókat. Veszprémi Borbála hozzátette: az órarend úgy van összeállítva, hogy kezdők, középhaladók és haladók egyaránt találnak erőnléti szintjüknek megfelelő edzésformát, így nemcsak a régi vendégeket várják, hanem azokat is, akik mostantól szeretnének változtatni életmódjukon, s bátorításra, ösztönzésre vágynak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - GálaműsorMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton