Balogh László polgármester

életmódi
„Két keréken Dél-Zalában, Dél-Somogyban” műhelynap Nagykanizsán
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát – például a klímaváltozás, a kőolajfüggőség, a városi torlódások és az egészségmegőrzés kapcsán.

közélet
Nagykanizsa az ipari parkok gyűrűjében
Nagykanizsán a gazdaságot a jelenlegi nehéz helyzetben két ipari park, a már megtelt északi és a nemrégiben átadott új keleti tartja víz fölött, azonban a jövőbeni fejlődés irányát a jó elhelyezkedéséből és ipari-gazdasági kultúrájából adódó potenciál jelöli ki, mely további két ipari park kialakítását rajzolja fel, szigorúan a fenntarthatóság, a körkörösség jegyében – mondta el Balogh László polgármester a város jövőbeni lehetőségeit értékelő előretekintésében.

Nagykanizsa a beruházásaira támaszkodik
Járványveszély és bezárkózás, háború és szankciók, energiaválság és infláció. Gazdasági és társadalmi téren is súlyos évek állnak mögöttünk, de ilyenkor is előre kell tekinteni, mert vannak erős pilléreink: az új Ipari Park, a vízkezeléssel és körforgásos gazdasággal kapcsolatos tudás, a belváros teljes rekonstrukciója, az Aréna rendezvényei – értékelt Nagykanizsa polgármestere, Balogh László, aki bizakodóan tekint városa 2023-as évére.

közélet
Nagykanizsa a jövő kapujában
Küzdelmes és megterhelő év áll mögöttünk, de most, az évértékelés időszakában már elmondhatjuk, hogy a súlyos nehézségek ellenére hazánk jól teljesített a covid-helyzet kezelésében; a védőoltások rendelkezésre állnak, a gazdaság újraindult, így Nagykanizsa polgármestere, Balogh László is a fejlesztéseiknek köszönhetően bizakodóan tekint városa 2022-es évére, szerinte megnyerhetjük a jövőt.

gazdaság
A jövő új gazdasági modellje Nagykanizsán
Európai összehasonlításban Magyarország a legelsők egyike az újranyitás valós lehetőségét biztosító átoltottságban, így remélhetőleg a közeljövőben újjáéled településeinken a közösségi élet, a kultúra és a gazdaság. Miközben a világ az eddig egyenes vonalú, egyirányú fejlődési pályát követi továbbra is, Nagykanizsán már a jövő új gazdasági modelljén, a körforgásos gazdaság kialakításán gondolkodnak. Erről a nagyszabású tervről és Nagykanizsa további lehetőségeiről és fejlesztéseiről beszélgettünk a város polgármesterével, Balogh Lászlóval.

interjú
Reménnyel tekintve 2021 felé
A világ többi országához hasonlóan hazánk és térségünk gazdasága is megszenvedi a rendkívüli járványügyi helyzetet. Nagykanizsának is károkat okoz a világméretű törés, a védekezés jelentős erőforrásokat emészt fel itt is. Az egészség védelme mellett mégis kiemelt feladat a gazdaság újraindítása, a munkahelyek védelme, a válság súlyos következményeinek az enyhítése – a minden korábbi tervet felrúgó válsághelyzet ellenére Balogh László, Nagykanizsa polgármestere bízik a jövőben, és mint beszélgetésünkben elmondta, e hitét a nehézségek mellett elvégzett áldozatos munka és az új fejlesztések sora erősíti meg.

egyszervolt
Gyermeki ártatlanság, ideológiai nevelés
Életkorunktól függően, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindannyian a szocializmus gyermekei vagyunk. Még a legfiatalabb korosztály sem bújhat ki alóla teljesen, hiszen szüleik, nagyszüleik még biztos, hogy eltöltöttek néhány évet vagy évtizedet a rendszerváltozás előtti időszakban.

közélet
A „kanizsai életérzés” megteremtésére törekszik
Nagykanizsát a „körkörös gazdaság mintavárosává” kívánja alakítani Balogh László, aki Nagykanizsa város friss polgármestereként október 14-től teszi a dolgát. A Batthyány-gimnázium volt igazgatója, fizika – matematika – számítástechnika szakos tanára a „Kanizsa-Vár-Vissza!” programjával a fiatalokat is meg kívánja szólítani helyben maradásuk, illetve visszatérésük érdekében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fejbőrhűtő berendezés (1), Művészet és Technika (1), HOMOKKOMÁROM (1), Bírkozó verseny (2), Egységes kérelmek és kfizetések (1), Festetics Fürdőház (1), Zalai Kutyabarátok Egyesület (1), Étrend (2), ADD meg a lehetőséget! Alapítvány (1), Kétvölgy (3), Szemszögek (1), Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (1), Kodály emlékév (1), Pályázati felhívás (9), Tanévkezdés (3), Természettudomány (16), Zalai Borút Egyesület (1), szilveszteri futófesztivál (3), könyvtárfelújítás (3), Kövécs Edit (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)