Archivum
Iskolai baleseteket szimuláltak
Immár 42. alkalommal rendezték meg Zalaegerszegen a felmenő rendszerű területi elsősegélynyújtó versenyt a helyi Vöröskereszt szervezésében. A helyszín ezúttal a TISZK épültében volt, ahol 11 általános és középiskolás csapat mutatta be jártasságát.
Elsősegélynyújtó verseny területi fordulója Zalaegerszegen
Iskolai életben előforduló, esetleges sérülések ellátása volt az idei feladat. Négy helyszín szolgáltatott ehhez meglehetősen élethű szituációt, különböző típusú és fokú sérültekkel. Így kémiaszerekkel történt kísérletezés miatt bekövetkező robbanás, szünetbeli rohangálásból eredő baleset, mosdóbeli késeléssel végződő szerelmi dráma és hibás vízforraló okozta áramütés szerepelt az állomásokon.
A versenybírák értékelték a szakszerű ellátást, a csapatmunkát, a feladatok rangsorolását, a sérülttel való kommunikálást. A több éve visszatérő csapatoknak már kialakult mindehhez a kellő verseny rutinja, de összességében évről évre felkészültebbek a résztvevők, kommentálták a versenybírák.
A Nagykanizsán, május 8-án tartandó megyei fordulóra korcsoportonként az első két helyezett jutott tovább. Így a Család Általános Iskola (Rezi) és a Mindszenty-iskola általános iskolás korosztálya (Zalaegerszeg), illetve a Deák-szakközépiskola (Zalaegerszeg) és az Asbóth-szakközépiskola (Keszthely). A vöröskeresztes ismeretek kategóriában pedig a Zrínyi-gimnázium csapat végzett az élen. A megyei fordulóról majd egyetlen csapat jut a szintén májusban, Szombathelyen rendezendő országos döntőbe.
A területi fordulót a zalaegerszegi önkormányzat szociális, egészségügyi és esélyegyenlőségi bizottsága támogatta, tájékoztatta lapunkat Preisz Péter megyei elsősegélynyújtó koordinátor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában