Archivum
Közlekedjünk elektromos járművel!
A Göcsej Hegyhát LEADER Egyesület, az őrségi Népi Mesterségek Műhelye Egyesület az Energia Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-vel karöltve Zalaegerszeg, Nagypáli, Szalafő érintésével egy projekt keretében olyan turisztikai útvonalat alakít ki, amely elektromos kerékpárral is végigjárható, amelyek az érintett településeken kölcsönözhetők és tölthetők is a felállított töltőállomásokon.
Az elektromos hajtás már a XIX. század végén ismert volt, de évtizedek kellettek, hogy megjelenjen a közlekedésben, elsősorban a tömegközlekedésben. Vélhetően már mindegyikünk utazott villamoson, metrón vagy trolibuszon. Az utóbbi 15 év egyik legnagyobb közlekedési beruházása vasútvonalaink villamosítása volt.
A civil közlekedésben az elektromos járművek az utóbbi két évtizedben jelentek meg lassan araszolva, elsősorban a járművek magas ára miatt. Ahol a keresetek biztosítják, pl. Norvégiában, ott a képzeletbeli dobogó második fokán állnak az eladásokban az elektromos gépkocsik. Hazánkban a kétkerekű járművek valószínűleg megfizethetők, indokolja ezt az is, hogy Magyarországon egyre többen kerékpároznak (az unióban negyedikek vagyunk).
Az elektromos kerékpároknak három típusáról beszélhetünk:
Pedelec: A pedal + electric + cycle szavak összevonásából alakult ki. Lényege, hogy csak akkor működik az elektromos rásegítés, amikor pedálozol. Nem rendelkezhet "gázkarral", mint a motorok, hanem vagy a pedál fordulatát figyeli egy szenzor, vagy a pedálozási nyomatékot. A pedálozás befejezése után a rásegítésnek azonnal meg kell szűnnie. A rásegítés maximum 25 km/h-s sebességig működhet. Efölött már a saját izomerővel kell pedálozni.
– S-pedelec: 2011-ben még csak a "pedelec", és "e-bike" kategóriák léteztek, de különvált egy harmadik vonal is. Ez pedig az S-pedelec. Az "S" a speed, azaz a sebességet jelöli. Ezeknél az elektromos kerékpároknál a rásegítés bekapcsolását nem csak a pedálozás megkezdése, vagy a pedálozási nyomaték megjelenése, hanem egy markolat elfordítása, vagy gomb megnyomása is elindíthatja. A meghajtás segítségével elérhető végsebességük jóval meghaladhatja a 25 km/h-s sebességet, egyes modellekkel már 100 km/h körüli tempót is lehet kerékpározni.
E-bike: Minden olyan elektromos rásegítéssel ellátott kerékpár, mely pedálozás nélkül is mozgásba hozható, legyen az elforgatható markolat, vagy nyomógomb. Továbbá a pedálozás megkezdése (ha egyáltalán rendelkezik pedálokkal) semmilyen befolyással nem bír az elektromos rásegítés működésére. Amennyiben a meghajtó motor teljesítménye meghaladja a 250 W-ot, akkor is e-bike a hivatalos megnevezése a kerékpárnak.
Az elektromos kerékpárok világszerte nagyon elterjedtek. Kínában, és a Távol-Keleten több tízmillió példány fut az utakon, de ezek szinte kivétel nélkül az e-bike kategóriába tartoznak. Európában a szigorúbb EU-s szabályozások miatt sokkal elterjedtebb a pedelec kerékpár, de a fiatalok körében ugrásszerűen megnőtt az S-pedelec felhasználók száma. Az alacsony minőségű e-bike-okat már szinte kizárólag a hipermarketekben és barkácsáruházakban lehet megtalálni Európa-szerte. Hazánkban még kerékpárboltok is forgalmaznak e-bike-ot, főleg hazánk délebbi és alföldi régióiban.
Az "Energia két keréken – mobilitás témaút kialakítása Zala megyében" projekt célja egy bottom-up stratégián alapuló mintaprojekt megvalósítása az ,,E-mobilitás" népszerűsítése érdekében. Ennek keretében a térségbe látogató turisták az elektromos kerékpár újdonságtartalmát élvezve látogathatják meg a témaút nevezetességeit, megfelelő programot biztosítva egy egész család számára.
A projektrészvevők 12 db úgynevezett pedelec típusú kerékpárt szereznek be, amely hagyományos építésű kerékpárt takar, s amit egy magyar fejlesztésű String-bike nevű hajtószerkezettel alakítanak át elektromos meghajtásúvá.
Cél az alapinfrastruktúra kialakításán túl, hogy a projektpartnerek közös igényei alapján, egy nemzetközi innovációs találkozó segítségével olyan elektromos kerékpárt építsünk meg, mely mindannyiunk elvárásának megfelel (rögös utakon és rossz terepviszonyok, szintkülönbségek melletti alkalmazhatóság, hosszú élettartamú akkumulátor, kényelmi szempontok, menettáv stb.).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész