2023.06.06., kedd - Norbert, CintiaZalaegerszeg időjárása

gazdasag

Szabadidőközpontból új hotel nyílt

A zalaegerszegi Hoch János úton 2011-ben zárt be a Venatus Szórakoztató-Sport-és Szabadidőközpont. Az új tulajdonosok 2021-ben vásárolták meg az épületet, felújították, átalakították és Venatus Hotel néven szállodaként nyitották meg újra.
60 éves a Ganz Ábrahám Technikum
oktató

60 éves a Ganz Ábrahám Technikum

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikuma idén 60 éves, amely Zalaegerszegi Általános Gépipari Technikum elnevezéssel 1963-ban kezdte meg működését. 1970-ben vette fel Ganz Ábrahám nevét a műszaki pályák oktatására szakosodott középfokú intézmény, amelynek jubileumi ünnepségét egykori és jelenlegi tanárok illetve diákok körében a Hevesi Sándor Színházban tartották.

A Tungsram után a Scintilla Kft működteti a gyárat

A Tungsram 2022. áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig több ütemben 1600 dolgozóját bocsájtotta el. A társaság 2022. májusban csődvédelmet kért, majd novemberben elindult a felszámolási eljárás. A zalaegerszegi gyáregység 1976 óta működik, jelenléte összefonódott, Zalaegerszeg gazdasági életével.
Párbeszédre van szükség a vállalkozásfejlesztési politikáról
gazdaság

Párbeszédre van szükség a vállalkozásfejlesztési politikáról

Míg rövid távon a kkv-knak stagnáló gazdasági környezettel és magas árakkal kell megküzdeniük, hosszabb távon csak képességeik megerősítésével válhatnak versenyképesebbé. Mindkét kihívásban kulcsfontosságú a vállalkozásfejlesztési politika, amelynek aktuális kérdéseiről, megújításának lehetőségeiről az Egyensúly Intézet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) partnerségben indított konzultációt.
Polgármesteri Facebook-bejegyzés a nehézségekről
közélet

Polgármesteri Facebook-bejegyzés a nehézségekről

Személyes hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé augusztus 3-án, 44. születésnapján Balaicz Zoltán polgármester, aki az elmúlt két és fél év kül-és belpolitikai történéseit és ennek Zalaegerszegre gyakorolt hatását elemezte. Hogy mi várható a jövőben, azt az alábbiakban összegeztük.
Demográfia és gazdasági aktivitás a 2. világháború után
egyszervolt

Demográfia és gazdasági aktivitás a 2. világháború után

A város fejlődését a II. világháború után alapvetőn meghatározta az a kedvező lehetőség, hogy megtartotta a megyeszékhelyi rangját. Ezt követően az egyre erőteljesebbé váló gazdasági fejlődés hatására a népesség növekedési üteme felgyorsult.
Miniszteri látogatás a sajtgyárban
gazdaság

Miniszteri látogatás a sajtgyárban

Január 30-án délelőtt a francia családi tulajdonban lévő Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. átszervezés előtt álló zalaegerszegi sajtgyárában tett látogatást Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester.
Átszervezés miatt bezár a zalaegerszegi sajtüzem
gazdaság

Átszervezés miatt bezár a zalaegerszegi sajtüzem

Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. - a korábbi Veszprémtej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, illetve tovább fejleszti veszprémi gyáregységét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Kapocs a termelők és a fogyasztók között
gazdaság

Kapocs a termelők és a fogyasztók között

Több mint ötven helyi termelő számára biztosít majd árusítóhelyet az az új kézműves piac, melynek alapkövét péntek délelőtt helyezték el ünnepélyes keretek között a zalaegerszegi Piac téren. Az eseményen részt vett dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár is.
Zalaegerszegi Patrióta Klub alakult
gazdaság

Zalaegerszegi Patrióta Klub alakult

Alakuló ülést tartott a Zalaegerszegi Patrióta Klub 31 vállalkozó taggal. A több éve jótékonyan működő Zrinszki Alapítvány kezdeményezésére létrejött várossegítő csapat már a korlátozások idején megkezdte tevékenységét, viszont közös összejövetelre csak most kerülhetett sor.
Tisztasági fürdőből több funkciós uszodakomplexum
köztér

Tisztasági fürdőből több funkciós uszodakomplexum

Zalaegerszegi Tisztasági Fürdő és Fedett Uszoda néven nyitotta meg kapuit 1969. szeptemberében a Göcseji úton lévő városi uszoda. A tisztasági fürdő elnevezés ma már talán megmosolyogtató, ám abban az időben e téren is hiányt pótló volt az intézmény.
Gazdaságvédelmi intézkedési csomag
közélet

Gazdaságvédelmi intézkedési csomag

Azzal a javaslattal fordult Balaicz Zoltán a közgyűlés tagjaihoz, hogy fogadjanak el egy hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot, melynek tartalmáról előzetesen egyeztetést folytatott a kormánypárti és ellenzéki frakciókkal és önkormányzati képviselőkkel is, akik egyhangúlag támogatták azt. A polgármester Facebook-oldalán tájékoztatott a 7 pontos tervről. Ennek részleteit az alábbiakban közöljük.
Szakmákról szóló szakképzés
oktató

Szakmákról szóló szakképzés

Szakmákról szóló szakképzés, ösztöndíjjal és béremeléssel megtámogatva. Ezt ígéri a 2020. szeptember elsején életbe lépő új szakképzési rendszer, melynek tudnivalóiról az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára tartott megyei szintű munkaértekezletet Zalaegerszegen, a város dísztermében. A rendezvényen a megyei szakközépiskolák és szakgimnáziumok igazgatói és igazgatóhelyettesei vettek részt.
Volt egyszer egy Zalahús; képekben
egyszervolt

Volt egyszer egy Zalahús; képekben

Marhavágó, vérporító, csontozó, feldolgozó, csomagoló, na és a híres termékek. Zala felvágott, Kópé szelet, pikniksonka és társai. Egy hajdan volt élelmiszeripari vállalat mindennapjaiba nyerhet betekintést az, aki ellátogat a kertvárosi Apáczai Művelődési Központ kiállítóterébe.
Felpezsgett az üdülőbiznisz
gazdaság

Felpezsgett az üdülőbiznisz

Idén először még a tavaszi napsütés sem kellett ahhoz, hogy, megélénküljön a kereslet a balatoni és a keszthelyi nyaralók piacán. Egyre élénkebb az érdeklődés főleg a Balaton keleti medencéjében lévő központi településeken, de Keszthely és a Zalai Balaton-part is viszi a prímet.
Kormánytámogatás a Zalaco Zrt.-nek
gazdaság

Kormánytámogatás a Zalaco Zrt.-nek

Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatással, mintegy 4 milliárd forintból fejleszti mindkét zalaegerszegi telephelyét a Zalaco Sütőipari Zrt. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Budapesten.

Az év ipari parkja

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közösen a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel „Az Év Ipari Parkja” díjat a Zalaegerszegi Tudományos és Technológiai Park részére ítélte meg. A díj ünnepélyes átadására a napokban került sor, a Pesti Vigadó Dísztermében. Az elismerést Szijjártó Péter minisztertől Balaicz Zoltán polgármester vette át.

Értékesítik a Batthyány-Kölcsey utcák sarkán lévő ingatlant

Zalaegerszeg képviselőtestülete hozzájárult ahhoz, hogy a Batthyány utca - Kölcsey utca sarkán található 478 négyzetméter nagyságú ingatlan (jelenleg parkoló) nyilvános pályázati eljárás lefolytatásával értékesítésre kerüljön.
Az év felelős foglalkoztatója
gazdaság

Az év felelős foglalkoztatója

A Zalavíz Zrt. elnyerte kategóriájában „Az év felelős foglalkoztatója 2017” címet. Az OFA pályázatán a 76 pályázó közül a zalaegerszegi cég vezérigazgatója vehette át az első díjat Varga Mihály minisztertől.

Lakásépítések Zalaegerszegen

Az elmúlt években a helyi gazdaság fejlődése, a piacképes kereslet növekedése és a támogató konstrukciók következtében jelentősen emelkedett Zalaegerszegen az új társasházak és családi házak építésére vonatkozó megkeresések száma.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40