Archivum
Madarakkal táncoló
Hazánk egyik legismertebb fősolymásza, Lóki György volt a meghívott vendégelőadója a keszthelyi Világjáró Klub január közepén tartott interaktív rendezvényének. A Balaton Kongresszusi Központ és Színház Simándy-termében egy érdekes, vetítéssel egybekötött élménybeszámolóból ismerhette meg a közel százfős közönség a lefelé görbülő, hegyes csőrükről és erőteljes, hegyes karmokat viselő lábukról, és kitűnő látásukról híres nappali ragadozó madarakat.
Mesélt a fősolymász
A somogysimonyi sólyomcentrum vezetője magyarázattal szolgált arra, hogy a sólymok minden cselekedete tudatos. A csúcsragadozók minden természetes biológiai folyamatnak a csúcsán élnek és a madarak viselkedését tanulmányozva szembetűnik, hogy nem végeznek cél-, és haszon nélküli tevékenységet. Csak olyan dolgot tesznek, ami feltétlenül szükséges a létük fenntartásához. Ezzel példát is adnak az embernek, hiszen a mi cselekedeteink, gondolataink, érzéseink zömére egyáltalán nincs szükségünk. Az embernek érdemes eltanulnia a sólyom több tulajdonságát is. Például, mi az a fontos, amit észre kell vegyek. A sólyom szeme nagyobb és élesebb, mint az emberé, így az áldozatát több száz méter magasságból is észreveszi.
A sólymokkal kapcsolatos ismeretanyagot 4-5 ezer éves múltból eredezteti a szaktudomány, de olyan felvetések is napvilágra kerültek, hogy az emberré válással egyidős a tevékenység, ami a sólymokhoz kapcsolódik. A solymászat dimenzióit nem lehet megkurtítani, csakis élő formájában szabad átalakítani -mondta el. Lóki György szerint tekinthetünk úgy egy sólyomra úgy, mint kulturális örökség. A hozzá kapcsolódó jelképek rendszerét, a madár által számunkra tanított ismeretanyagot pedig kötelesség megőrizni az utókornak. A szakember a gyakorlatban igazolta remekül pendülhet egy húron az ember és egy ragadozó madár.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész