Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

egyszervolt
Keresztury tette sikeressé Madách Mózesét
Különleges szállal kapcsolódik Madách Imre Mózes című drámája Zalaegerszeghez. A történetben a kapocs nem más, mint Keresztury Dezső író, akadémikus. Madách Imre 200 évvel ezelőtt született, ám az idei évforduló kicsit háttérbe szorult a Petőfi emlékév eseménysorozatai miatt.

hanghatás
Lőrinczből Lorenzo
"Viharon túl - szélcsenden innen" címmel zenés beszélgetésre invitálta a közönséget a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár csütörtök este.

zöld
Páfrányfenyő csemete a könyvtár mögött
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Zöld Sziget programjának keretén belül fát ültettek a könyvtárosok és a zalaegerszegi Dózsa-iskola 2. b osztályos tanulói.

kultúra
Robotika és családbarát munkahely
Mind az olvasók, mind pedig saját kollégáik igényeit, na és a 21. század elvárásait szem előtt tartva fejleszti szolgáltatásait a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Tóth Renáta igazgató a közelmúlt sikeres pályázatairól és az ezekhez kapcsolódó programokról számolt be lapunknak.

kultúra
Elkezdődött a Közgyűjteményi Szakmai Napok konferenciasorozat
Az idei évben a Balatoni Múzeum rendezi meg a Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napokat. A megyei seregszemlére kétévente kerül sor, a magyar tudomány napjához közeli időpontban.

életmódi
A lakókocsizást meg kell tanulni
Ha valaki külföldre utazik, általában a szállodák, vagy apartmanok kényelmét keresi, sőt vannak, akik egy-egy nyaralás alkalmából luxusra és teljes kiszolgálásra vágynak. Dóráné Mészáros Anikó, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese azonban egy ideje már máshogy gondol a hazai, vagy külföldi kiruccanásokra.

közélet
Családbarát múzeum és könyvtár
Két zalaegerszegi intézmény is elnyerte néhány nappal ezelőtt a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett 2023-as „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” programban a "Családbarát Munkahely" címet.

olvass!
Történelmi fikció Andrássy Gyula életéről
A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be Odze György író Érdemes volt című kötetét, mely gróf Andrássy Gyula miniszterelnök életét helyezi fókuszba.

egyszervolt
Deák és kortársai a legújabb kutatások tükrében
Deák Ferenc reformkori politikus életéről, munkásságáról konferenciát rendezni talán lerágott csontnak tűnik, ám a történészek mindig szolgálhatnak újabb és újabb információkkal. Ezt bizonyítja a napokban megrendezett „Szokatlan hódolat ez…” – Deák és kortársai című tudományos tanácskozás, ahol tíz előadó számolt be a legfrissebb kutatások eredményeiről.

közélet
220 éve született Deák Ferenc
Deák Ferenc reformkori politikus születésének 220. évfordulójára emlékeztek október 17-én délután a zalaegerszegi Deák téren. Az immár hagyományosnak számító ünnepségen Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár főkönyvtárosa köszöntötte az egybegyűlteket.

olvass!
Az Alföld és a Pannon régió találkozása
Az Alföld folyóirat szerkesztőit látta vendégül a minap a Pannon Tükör stábja. A két szerkesztőség tagjai az utóbbi folyóirat legfrisseb számának megjelenéséhez igazodva találkoztak egymással.

kultúra
Az Arcanum értékeket ment
Az Országos Könyvtári Napok keretében számos érdekes program várja az érdeklődőket ezen a héten a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Szerda délelőtt az Arcanum digitális adatbázis munkatársai tartottak előadást az online tudománytár történetéről, használatáról.

olvass!
„Besztof” Szálinger és új lapszám
Szálinger Balázs nemrégiben megjelent válogatáskötetének bemutatójával, és új lapszámmal indította az őszt a Pannon Tükör szerkesztősége.

egyszervolt
Hogyan éltek és gondolkodtak a középkorban?
A középkori hétköznapok rejtelmeibe avat be dr. Bilkei Irén történész, nyugalmazott főlevéltáros (a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának címzetes igazgatója) könyvhétre megjelent kötete, melyet Zalaegerszegen a napokban mutattak be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

kultúra
Ruhák, könyvek, történetek
Új jelentéssel ruházta fel Zoób Kati divattervező időszaki kiállítását Tóth Renáta azzal, hogy különböző témájú könyveket helyezett ki az egyes öltözékekhez. A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei- és Városi Könyvtár igazgatója a napokban tartott szubjektív tárlatvezetést a Göcseji Múzeumban, ahol természetesen a könyvek és a ruhák kapcsolatáról volt szó.

olvass!
A könyvillusztrálás története
Metszettől a pixelig – Az illusztrált könyv históriája címmel nyílt egyedülálló kiállítás a Múzeumok éjszakáján a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Az intézmény saját gyűjteményéből összeállított válogatása azt mutatja be, hogy a könyvek illusztrálása mennyit változott a történelem folyamán.

olvass!
A pszichopata pszichiáter manipulációi
Az Ünnepi Könyvhét nyitónapján Tóth Krisztina író, költő volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége. A szerző délelőtt a Zrínyi-gimnáziumba is ellátogatott egy rendhagyó magyarórára. Azt követően pedig író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket a Deák téri bibliotékában. Az íróval Karáth Anita költő, tanár beszélgetett.

életmódi
Születésnap a könyvtár fűszerkertjében
Egyéves a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár fűszer-és gyógynövény kertje. Az épület piac felőli oldalán az önkormányzat és a Városgazdálkodási Kft. támogatásával alakították ki tavaly az esztétikus zöldfelületet.

olvass!
Tengernyi sztori Horvátországról
Nemcsak a tengerpartról, hanem Zágráb környékéről, Szlavóniáról, Muraközről is szól többek között Mihovics József író, újságíró „Tengernyi nosztalgikus történet” című kétnyelvű kötete.

egyszervolt
Zalaegerszeg nevezetes személyiségei
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be a Zalaegerszegi Füzetek várostörténeti kiadványsorozat 18. számát. A kötet a 2021-es „Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19-20. században” című tudományos konferencia előadásait tartalmazza, bővített változatban. A könyv – melynek kiadója a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány volt – ugyanezzel a címmel látott napvilágot, Kiss Gábor főkönyvtáros szerkesztésében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Virtuális kiállítás (8), Régizene (1), Nagyrécse (1), Mystery Gang (2), Keresztury Dezső VMK - VMK Caffe (74), Kanizsa Pláza (4), Szentgyögyvári Lipicai Ménes (1), társfinanszírozás (1), Területfejlesztés (2), Beatles emlékkoncert (1), rockopera (6), Vonyarcvashegy (265), Múzeumok Éjszakája (14), Szavalóverseny (2), Sakk (12), Adventi játszóház (5), Védőnői szolgálat (2), ovis balett (2), SmartField Kutatóközpont (1), Eötvös József Általános Iskola (13)