Archivum
Örömmel koccintottak egyet!
Cserszegtomajon, a Cserszegi fűszeres hazájában, a balatoni borfesztivál sorozat első állomásán: három napon keresztül minden a borról szólt, ami nélkül – mint a nyitóünnepségen elhangzott- lehet élni, csak teljesen fölösleges.
IX. Cserszegtomaji Bornapok
A fellépők: a Gyöngyös Népdalkör, a Gyenes Négyes, Márió a Harmonikás, a Rezi Hagyományőrzők, a Kék Balaton Citerazenekar, Nagy Ibolya operett primadonna és a Rajkó zenekar, a Silver Band, a Casino együttes, a Signal együttes, az Aranykorúak Nyugdíjasklub, a Nagyváthy Néptáncegyüttes, a Tátika Népdalkör, Nótár Mary is a közönség kedvét keresték. Kitelepültek a borházak, pecsenyesütők. A Zala Termálvölgye Egyesület szervezésében fölállították a helyi termékek sátrát, és a pálinkafőzés fortélyaira valamint a népi játékok népszerűsítésére is hangsúlyt fektettek.
Bartha Gábor immár negyedik alkalommal polgármesterként üdvözölte az egybegyűlteket. A Balatoni Borbarát Hölgyeket dicsérve szólt dr. Brazsil József, a Zalai da Bibere nagymestere, aki szerint a Teremtő jóvoltából van mit ünnepelni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész