Mindennapi függőségek: hosszú a lista

A nagy népszerűségnek örvendő toxikológus "mindennapi függőségeinkről" beszélt az Art Moziban. Mindenekelőtt azonban leszögezte: a függőség szóhoz szinte mindenki negatív értékeket társít, pedig maga a szó nagyon is semleges. A függőség ugyanakkor nem merül ki a sokak által hitt alkohol-drog-nikotin hármasságban.

Függeni ugyanis rengeteg dologtól lehet; még egy régi emléknyomtól is, amit nem tudunk kitörölni az agyunkból, maximum elfojtani tudjuk. Az sem igaz, hogy a függőség pusztán örökletes dolog. Tény, hogy sok múlik a genetikán, és akinek a családjában van erre hajlamosító tényező, nagyobb eséllyel válik függővé. Azonban a szociális minta (családi szokások, körülmények, kortárs csoportok hatása) szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a probléma kialakulásában. Vannak ugyanis olyan mintamagatartások, amik már kisgyermekkorban rögzülnek. A cigarettára gyújtás stresszhelyzetben például pont ilyen. A gyerek ugyanis csak annyit fog fel kiskorában, hogy probléma van, a szülő meg rágyújt, tehát ez egyfajta "megoldásnak" tűnik számára.

Szóval nézzük azt a huszonnégy órát, milyen "veszélyeknek" vagyunk kitéve. A lista úgy tűnik elég hosszú és korántsem véges: telefon, számítógép, koffein, nikotin, alkohol, munkaalkoholizmus, gyógyszer, tv-sorozat, vásárlás, evés, szex, edzés, szolárium, drog és játék. Sőt, olyan testet és lelket építő dologtól is függővé lehet válni, mint például az olvasás. Persze a fent felsoroltak kombinációjára is bőven van példa. Mindenki tudja például, hogy egy rendes nikotin- és koffeinfüggőnek hogyan indul a napja: ébredés; köhögés; rágyújtás; kávéfőzés; kávézás újabb cigivel; vécé. És azt is el tudjuk képzelni, hogy milyen az, ha az erős dohányos nem jut reggel cigarettához.

Zacher Gábor szerint a megváltozott kommunikációs stratégiánk miatt hosszú távon nehezen viseljük a "gépnélküliséget" is. Egy új stresszfaktor az, ha mindjárt "lemerülünk", ha nincs térerőnk, vagy ha belátható időn belül nem tudunk online-ok lenni a közösségi térben. Három-négy éve megjelent egy új függőség is; a sorozat-függőség. Ennek két fajtája van, az egyiknél az egyén olyan filmsorozatokat néz, amik izgalmasak, ám nem feltétlenül akar a filmbéli világ részese lenni. A másik csoportba viszont a szappanopera-függők tartoznak, akik általában olyan társadalmi csoportból jönnek, hogy a tévénézés jelenti számukra a túlélését. Míg ugyanis nézik a gazdag emberek könnyed, szerelmes történeteit, elfelejtik azt a pszicho-szociális gettót, amiben élnek. Tehát bármilyen furcsa is, de ez egy menekülés számukra; addig se gondolnak saját nyomorukra.

A toxikológus arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak negatív életkörülmények esetén futhatunk bele függőségekbe. Amikor ugyanis valakinek jól megy, vagy úgy érzi, hogy sínen vannak a dolgai, ugyanúgy elcsúszhat, hiszen hajlamos megjutalmazni önmagát. Ilyenkor jönnek az olyan kijelentések, hogy "mit árthat az a kicsi", "megengedhetem magamnak", "bármikor abba tudom hagyni", és ha már a környezet azt látja, hogy ez utóbbi mégsem megy, és esetleg erre fel akarja hívni az illető figyelmét, akkor jön a válasz: "ezt pont te mondod?!"

Zacher Gábor itt elárulta: ő sem szent, hiszen dohányzik és csokoholista is; megvan a napi egy tábla mogyorós csokija.

Hogy mit lehetne tenni azért, hogy a most felnövekvő korosztályok tagjai közül minél kevesebb függő legyen? Csökkenteni kellene a gyerekek teljesítménykényszerét, és növelni a szeretetinjekciókat az életükben. Minél több ugyanis a lelki, testi sérülés gyermekkorban, minél nagyobb a fiatalok kisebbségi érzése, önértékelési károsodása, annál nagyobb eséllyel csúsznak bele majd valamilyen függőségbe.