2025.07.13., vasárnap - JenőZalaegerszeg időjárása

Archivum

Szent Jakab-napok

2013. július 23. kedd, 14:25
Címkék:

A borkultúra és a vadászati hagyományok ápolása áll a középpontban a Szent Jakab-napok programjában, amelyre szombaton és vasárnap várják Sümegen a közönséget.

borok

Borászati és vadászati hagyományok Sümegen

A sümegi ugyan az ország legkisebb borvidéke, de nagy figyelmet fordítanak a borkultúra ápolására - mondta Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere hétfőn az MTI-nek. Mint hozzátette, az elmúlt hét végén avatták fel a Csabrendek és Zalagyömörő felőli utat összekötő körforgalomnál a Balaton-felvidéki borvidék kapuja jelölőhelyet, amely egy 1834-ben készült prés, s arra hívja fel a látogatók figyelmét, hogy borvidékre érkeztek.

A Szent Jakab-napokon a borászathoz és a vadászathoz kapcsolódó hagyományokat elevenítik fel, valamint a történelmi város barokk múltjára, arra az időszakra emlékeznek, amikor a település fénykorát élte.

Szombaton kilenckor Jakab-napi lövészversennyel kezdődik a program, 11-től művészeti kiállítások látogathatóak a püspöki palotában tárlatvezetéssel, a hátsó udvarban pedig a Balaton-felvidéki borvidék borászatai nyitják meg standjaikat, sajtosok és kézművesek kínálják portékájukat. Ugyanekkor a palota vadásztermében Balaton-felvidéki szakmai nap kezdődik.

Délután vaddisznópörkölt-főző versenyt rendeznek, lesznek zenei programok is, majd a hat órakor kezdődő hivatalos megnyitó után Várkonyi Szilvia operetténekes és Tóth János operaénekes ad műsort. Ezt követően este 11-ig koncertek lesznek.

Vasárnap családi nappal folytatódik a programsorozat, a palota belső udvarában családi játékokat lehet játszani, fél hatkor a Pannon Várszínház a Csalóka Péter című mesejátékot adja elő a színpadon, este fél kilenckor pedig az Alma együttes zenél.

Délután háromkor Hubertus-mise kezdődik a ferences rendi templomban a Bakony Kürt Egyesület és a franciakürtösök közreműködésével, majd látványos, jelmezes, történelmi felvonulást tartanak Sümeg utcáin, ahol a város 1000 évét jelenítik meg korszakok szerint.

Bemutatkoznak solymászok és íjászok, valamint a híres Capári kopófalka, amely az őszi vadászlovaglások tradicionális kísérője.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)