Archivum
Tour de Hongrie bicajverseny
A Tour de Hongrie legnagyobb magyar kerékpáros verseny beharangozójaként május legvégén, Keszthelyen tartották a tavaly debütált Sisakot viselek! elnevezésű túraprogram roadshow-hoz kapcsolódó kísérőrendezvényét, illetve a legnagyobb Magyar Kerékpáros Körverseny regionális sajtótájékoztatóját.
Cegléd, Fertőd, Szombathely és Sárvár után, Kaposvár és Siófok előtt a keszthelyi esemény helyszínen is bemutatták a legnagyobb magyar kerékpárverseny idei programját, kísérőrendezvényeit és a régiót érintő eseményeit. Az elmúlt esztendőben hat nap alatt félezernél több kilométert tettek meg a sisakos programba benevezettek azt a küldetést vállalva, hogy népszerűsítik e sportágat és a biztonságos bringázást. A túra résztvevőivel pár kilométert együtt tekertek a helybéli általános iskolás fiatalok és egy fantasztikus ügyességi bemutatónak is részesei lehettek. A rendezvény beharangozóján felszólalásra kérték Ruzsics Ferenc, polgármestert, aki elárulta tavaly Hévíz segítségével léptek kapcsolatba a rendezvényt megálmodókkal és a sportot támogató városként örömmel lettek cél- és rajthelyszín, illetve részhely állomás. Fő szervezőként Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke kiemelte: a Magyar Kerékpáros Körversenyen hat nap alatt 25 ország 120 versenyzője 740 kilométert tesz majd meg. A verseny kilenc évtizedes története során a hazai kerékpárosok szerezték meg a legtöbb győzelmet. A Balaton Fővárosa június 29-én, szerdán az első szakaszban, illetve 30-án, csütörtökön a második szakaszban lesz majd cél, illetve rajt állomás, ezért a rendőri biztosítás mellett zajló verseny alkalmi útlezárásokat is hoz majd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen