Archivum
Tűzön főzés, tűzön ugrás, tűzijáték
Tüzesen sütött le a nap az év leghosszabb napján, melyre válaszul a város több pontján tüzesen ünnepelték a nyári napfordulót. Felelevenítettek néhány ősi szokást, egy kis varázslatot csempésztek a majdnem teliholdas rövid éjszakába, sok vidámsággal, jó ételekkel körítve.
Az andráshidai Öveges ÁMK-ban a nyári napfordulón tartanak amolyan nem hivatalos tanévzárót, mely során a tanulók, a szülők s a baráti társaságok együtt töltik szabadtűzi főzőcskével az időt. Immár harmadik éve kapcsolódik ehhez a programhoz a helyi gazdák pálinkáinak versenye. Az idén 37 minta érkezett, köztük olyan specialitás is, mint a szőlő pálinka. Nem volt hiba a hungarikumban, 22 aranyminősítést ítélt meg nehéz munka révén a szakértő zsűri. A pálinka mustra mellett főzőversenyre is sor került, ahol a sok finom íz szintén kellemesen nehéz perceket okozott a Sümegi László képviselő vezette zsűrinek. A nap során avatták a helyi műfüves pálya melletti játszóteret is, illetve annak első ütemben elkészült eszközeit. A gyerekek örömét nagyon színvonalas műsor fokozta, Kovács Kata és Jurina Beáta előadásában.
Hasonló módon vígadtak a kertvárosi Apáczai ÁMK-ban is. Itt a főzés mellett az (ajánlottan páros) tűzugrásra és látványos tűzijátékra került sor. Szintén a népi hagyományok jegyében gyűltek össze többen a helyi barantások vezetésével Egerszeg hegyen, ahol szertűzet gyújtottak a napforduló, és az ősök tiszteletére, a szebb jövő reményében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában