Archivum
Újdonságok a Mylord Kávé- és Teaházban
Megújult a belváros egyik legismertebb és legkedveltebb kávéháza, a Mylord Kávé- és Teaház (Dísz tér 3.) Az eddigi játékos, ám visszafogott retró stílus helyett egy letisztultabb, elegánsabb, de a sok növény, a könyvespolc és a minimalista bútorok összhatása miatt egy otthonos enteriőrrel találkozhat a betérő.
Összhangban az átalakuló belvárossal
A teaház a közelmúltban új tulajdonosra talált, többek között ez indokolta a változásokat. Az üzemeltető cég tulajdonosa, Burján Richárd elmondta: ráfért már egy kis fazonigazítás a helyre, hiszen négy-öt évvel ezelőtt volt utoljára komolyabb átalakítás. Célja az volt, hogy a minőségi tartalom, (vagyis kínálat) összhangba kerüljön az enteriőrrel. Számos új ötlete is van, ám a régi jó dolgok ezután sem változnak: a páratlan teakínálat (hetven féle szálas tea) valamint a kávék, és kávés italok bő választéka.
"A minőségi gasztronómia híve vagyok, ezért is láttam fantáziát a Mylordban, ami már bizonyított az elmúlt tíz esztendőben is. 2009-ben az Év Kávéháza lett, a teakínálata pedig egyedülálló a régióban. - avatott be a részletekbe a tulajdonos. Hozzátette: a teákhoz és minőségi kávékhoz kézműves tortákat, és egyéb édesipari termékeket is kínálnak, ezen kívül többféle szendvics is felkerült a menülapra. Ősztől kulturális programokat - író-olvasó találkozókat, előadói esteket, könyvbemutatókat - is szeretnének szervezni a kávézóba. Sőt, a rendezvényeikkel illeszkedni szeretnének a város fesztiváljaihoz (Egerszeg Fesztivál, B-vitamin Napok, Belvárosi Szüret) is. Mint azt Burján Richárd elmondta: kiváló rendezvények vannak a város szívében, így szeretnék a kávéház, és a terasz programjait az eseményekhez hangolni. A tervek között szerepel az is, hogy a hamarosan megszépülő Dísz tér új lehetőségeihez és elvárásaihoz igazítsák a kínálatot.
A Mylord új enteriőre továbbra is alkalmas baráti beszélgetésekre, kisgyermekes családoknak délutáni, vagy hétvégi kikapcsolódásra. Sőt, az sem érzi kényelmetlenül magát, aki egyedül ül be egy kávéra vagy teára, hiszen kedves kiszolgálást, családias hangulatot talál, annál is inkább, mert az üzlet vezetője továbbra is Slezák Anikó maradt. Cél az is, hogy a gazdasági élet szereplőit is megszólítsák: a boxokat úgy alakították ki, hogy hétköznapokon üzleti tárgyalásokat is le lehet bonyolítani.
A kávézóba újságok, könyvek, gyermekjátékok és wifi is várja a betérőt. Aki pedig laptoppal érkezik, egy magasított munkapult mellett is elfogyaszthatja kedvenc kávéját, vagy teáját. Vágyjunk akár vidám baráti találkozóra, vagy csendes magányra, készüljünk üzleti megbeszélésre, a Mylord Kávé- és Teaházban otthonos hangulat, és minőségi ital-és ételkínálat vár.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu TibornakA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen