Kaffka Margit Tagkollégium

köztér
Állami tulajdonba kerülhet a volt Kaffka-kollégium
Már hosszú ideje üresen áll a zalaegerszegi volt Kaffka Margit leánykollégium több mint háromezer négyzetméteres épülete. Többször született döntés az értékesítéséről, de az eladási kísérletek sikertelenek voltak. A városi közgyűlés legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a Mártírok u. 5. számú ingatlant térítésmentesen állami tulajdonba adja. (A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előtt már ismert e szándék.)

zsibongó
Megszépült a kollégium
Száztíz középiskolás kollégista örül annak, hogy megszépült „lakóhelyük” az év elejére. A Kaffka Margit Tagkollégiumban ugyanis 2017 januárjában kezdődött meg az épület energetikai korszerűsítését célzó beruházás, melyre a Zalaegerszegi Tankerület nyert közel 139 ezer forintos támogatást.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
dr. Varga István dékán (1), Kifli Zenekar és Tibus bohóc (1), Zala Megyei Vadászkamara (3), Katus Attila (3), Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP) (1), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (4), Költészet napja (29), rendezvény- és sportcsarnok (5), Ipartestületek Zala Megyei Szövetsége (3), Étrend (2), Eppel János, a VOSZ elnöke (2), Kocsis Gyula (16), Zalaegerszegi Jézus Szive Ferences Templom (4), Egyed Péter ügyvezető (1), Vepp Racing (1), Böllérfesztivál (2), Mindszenty-program (13), Lenti inkubátorház (1), Zalaegerszegi Úszó Klub (3), OZMÁNBÜK (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)