Archivum
Újévi csobbanás Szigligeten a Balatonban
Szokatlan módját választották az új év köszöntésének Szigligeten: orvosi felügyelet mellett harminc bátor jelentkező mártózott meg a két Celsius-fokos Balatonban az év első napján, a fürdőzőknek több száz fős tömeg szurkolt a partról.
Mint azt Balassa Balázs, a Veszprém megyei település polgármestere az MTI-nek elmondta: összesen harmincheten jelentkeztek a hideg fürdőzésre, de az orvosi vizsgálatot követően csak a harmincfős csapatnak - közöttük a polgármesternek - engedélyezték azt. A legidősebb résztvevő egy 67 éves tapolcai asszony volt.
A szigligeti strandon idén első alkalommal szerveztek újévi csobbanást a Balatonban, de a terveik szerint a következő évet is hasonlóan köszöntik majd. A szemerkélő esőben a hideg fürdő után lencsegulyást és forralt bort kínáltak a résztvevőknek. A szervezők szerint aki kibírta a "jeges" fürdőzést, az utána egész évben egészséges lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban