Zalaegerszegi Televízió

közélet
Negyven éve Zalaegerszeg szolgálatában – jubileumot ünnepelt a ZTV
Jubileumot ünnepelt a Zalaegerszegi Televízió, hiszen egészen pontosan 1985. április elsején volt látható a helyi tévé első adása, amely azóta meghatározó szereplője lett a város és a megye tájékoztatásának.

zöld
Huszonöt év, 300 adás
Agrármagazinként indult 25 évvel ezelőtt a Zalaegerszegi Televízió Zöldövezet című műsora. A születésnap alkalmából az alapító-főszerkesztőt, Vörös Nándort, valamint Elmont Krisztiánt, a műsor operatőrét, vágóját köszöntötték a ZTV stúdiójában.
Felnőtté vált a Göcsej Filmszemle
18. alkalommal szervezte meg filmes seregszemléjét a Zalaegerszegi Televízió. A Göcsej Filmszemle Lovass Tibor, a ZTV volt ügyvezetője és Szalay Annamária, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács néhai elnökének kezdeményezésére indult el 2005-ben. Kezdetben a Zalaegerszegi Televízió stúdiója adott otthont a vetítéseknek, majd a zalaegerszegi Art mozi vált állandó helyszínné.

pódium
Közösségi élmény a ZEGASZTÁR
Az idén ismét lesz ZegaSztár, a tehetségkutató versenyt nyolcadik alkalommal rendezi meg a város önkormányzata a zalaegerszegi televízióval közösen. A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Velkey Péter a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának vezetője és Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. ügyvezetője.

pódium
Szombaton XVI. Göcsej Filmszemle
Tizenhatodik alkalommal szervezi meg idén a Göcsej Filmszemlét a Zalaegerszegi Televízió. A seregszemle Lovass Tibor, a ZTV volt ügyvezetője és Szalay Annamária, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács néhai elnökének kezdeményezésére indult el 2005-ben. Kezdetben a Zalaegerszegi Televízió stúdiója adott otthont a vetítéseknek, majd a zalaegerszegi Art mozi vált állandó helyszínné.

közélet
Születésnapi eszköz- és stúdiófejlesztés a ZTV-nél
Megújult a Zalaegerszegi Televízió eszközparkja, illetve a műsorok hátteréül szolgáló díszlet. A fejlesztésre pályázati forrásból került sor. Az avatást április elsejére, a városi televízió 35. születésnapjára tervezték, de a járványhelyzet közbeszólt. Az ünnepségre így csak most nyílt lehetőségük.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Dublecz Károly egyetemi tanár (1), Jégtakaró (1), Nagyrécse (1), Czeglédy András (23), Névadó ünnepség (2), Asztalitenisz (1), Gyász (18), Zalaegerszegi Triatlon Klub (2), Mese (35), Szilágyi Péter helyettes államtitkár (1), MOL-Új Európa Alapítvány (1), Keszthelyi Nyári Játékok (2), Pély Barna (3), Szelestey László (3), Czotter Csabáné elnök (1), Mazzag Géza polgármester (2), Női polgármesterek (1), Dózsa György Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (14), Kiskanizsa, Templom tér (2), Nagyrada (2)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)