Archivum
Elfogták az orvvadászokat
A Zalaszentgróti Rendőrőrs járőrei november 2-án hajnalban Cserszegtomajon, a Sümegi út Karmacs és Zalaszántó közötti elágazójában ellenőrizni akarták egy Suzuki Swift típusú személygépkocsi vezetőjét és utasát. A szabályos rendőri jelzés ellenére a sofőr nem állt meg, hanem Zalaszántó irányába fordult és nagy sebességgel elhajtott - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A járőrök azonnal a Suzuki után mentek, melynek vezetője Zalaszántó külterületén egy kanyarban letért az útról, majd egy fának ütközött. A rendőrök a két férfihez azonnal mentőt hívtak, akik kórházba szállították őket, mindketten nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek. Mivel a helyszíni szemle során a Suzukiból egy kispuska, egy hangtompító, egy vadásztőr és nyolc darab lőszer került elő, ezért az orvosi ellátást követően a sofőrt és utasát is előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra.
Meghallgatásuk során elmondták, hogy a fegyverhez engedéllyel nem rendelkeznek s éppen orvvadászatra indultak. A nyomozók mindkettőjüknél házkutatást tartottak, melynek során lefoglaltak 32 darab agancsot, 99 darab különböző típusú lőszert és egy zacskó vadhúst is.
A két férfi ellen lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, valamint lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában