2024.10.16., szerda - GálZalaegerszeg időjárása

DK

A DK-Momentum zalaegerszegi programjairól

Az önkormányzati választásokra készülve több alkalommal is tartott sajtótájékoztatót a helyi DK-Momentum pártszövetség. Zalaegerszeg jövőjéről, az elképzelésekről és programokról Keresztes Csaba, Békési Tamás és Ruzsics Milán beszélt.

Zalaegerszegen járt Gyurcsány Ferenc

Országjárása során Zalaegerszegre látogatott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki a Keresztury VMK-ban tartott politikai fórumot.

Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő

A zalaegerszegi DK-Momentum pártszövetség kötetlen beszélgetéssel egybekötött grillpartyt szervezett, melyen a szervezet önkormányzati képviselőjelöltjei és szimpatizánsai vettek részt.

Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen

Az ajánló íveket leadták, és nyilvántartásba is vették az ellenzéki szövetség polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselőjelölteket.

Keresztes Csaba a zalaegerszegi pártszövetség polgármesterjelöltje

Az önkormányzati választásokra készülődve fontos pillanat, amikor a pártok bemutatják képviselőjelöltjeiket. Megváltozott a belpolitikai hangulat az utóbbi hónapokban, egyre többen merik kimondani, hogy változásra van szükség az országban, Zalában és Zalaegerszegen is – fogalmazott Ruzsics Milán, a Momentum Zala Vármegyei elnöke, a Momentum és a DK közös sajtótájékoztatóján.

A DK és a Momentum együtt indul Zalaegerszegen

Keresztes Csaba, a DK zalaegerszegi választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő és Ruzsics Milán, a Momentum Mozgalom Zala Vármegyei elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a június 9-i önkormányzati választásokon a két szervezet közösen indul és mind a tizenkét választókerületben közösen állítanak jelölteket.

DK: Aláírásgyűjtés a közvetlen államfőválasztás ügyében

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ne az országgyűlés, hanem az emberek válasszák meg a köztársasági elnököt. A párt a közvetlen elnökválasztás mellett áll ki és ezért országszerte, így Zalaegerszegen is aláírásgyűjtést kezdeményeztek.

Keresztes Csaba (DK) az állami beruházásokról

Az elmúlt években sok-sok beruházásról hallottunk, olvastunk információkat. Aztán jöttek az emlékeztető sajtótájékoztatók, Facebook posztok és a többi sikerpropaganda eszköz – fogalmazott sajtótájékoztatóján Keresztes Csaba, a Demokratikus Koalíció zalaegerszegi választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő.

A DK szerint van alternatíva

Kampányt indított a Demokratikus Koalíció egy kiadvánnyal, melyet egymillió példányban terjesztenek az országban. Keresztes Csaba önkormányzati képviselő, a DK zalaegerszegi szervezetének elnöke sajtótájékoztatón elmondta: üzenetet szeretnének küldeni az állampolgároknak a valóságról.

Új irodát nyitott a DK Zalaegerszegen

A Demokratikus Koalíció helyi szervezete hivatalosan is megnyitotta a Mártirok utcai irodáját. Első összejövetelükön, melyen az 1-es számú (Zalaegerszeg és környéke) választókerület tisztújítását is tartották, részt vett Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a DK alelnöke.

Dr. Csidei Irén a DK jelöltje

Összefogással indul a hat ellenzéki párt a 2022-es országgyűlési választáson. Közös miniszterelnök-jelöltet és közös országgyűlési képviselőt szeretnének indítani valamennyi választókerületben. Ezért az idei évben előválasztásokat tartanak, a végleges megmérettetés előtt.

Ellenzéki összefogás: az önkormányzati választásokra készülnek

Öt ellenzéki párt (DK, MSZP, LMP, Momentum, Jobbik) helyi szervezete megállapodott abban, hogy a 2019-es önkormányzati választáson, Zalaegerszegen, pártszínekben, önállóan nem indítanak jelölteket. A kampány során közösen támogatott egyéni jelölteket, illetve polgármester-jelöltet állítanak.

Góra Balázs az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje

Helyi megállapodás született az MSZP városi szervezete és a Demokratikus Koalíció Zala megyei 1. számú Választókerületi Szervezete között, mely szerint az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson Góra Balázst az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjét támogatja a helyi DK.

Mikor folytatódik a kórház felújítása?

Vannak olyan témák, események, melyek pártokon felül állnak és valamennyi állampolgárt érintenek, ezért Zalaegerszegen a demokratikus ellenzék képviselői a jövőben közösen szólalnak meg ezekben az ügyekben. Az első ilyen sajtótájékoztató az egészségüggyel volt kapcsolatos, a kérdés pedig miért áll a Zala Megyei Szent Rafael Kórház felújítása?

DK: Maradjanak otthon

A Demokratikus Koalíció mindenkit arra biztat, hogy maradjon távol az EU-ellenes álnépszavazástól. A távolmaradás is szavazat.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK