Archivum
Elsodort egy kerékpárost
Baleset szemtanúinak jelentkezését várja a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság! Egy eddig ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen típusú, zöld színű teherautóval 2013. július 13-án 16 óra 30 perckor Dobronhegyen közlekedett Teskánd irányába, amikor egy kerékpárost megelőzött és az autó platójáról kilógó fával a kerékpárost elsodorta, aki ennek következtében elesett és könnyű sérüléseket szenvedett.
Az autót vezető ismeretlen sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik látták a balesetet, vagy annak körülményeiről bármit tudnak. Bejelentéseiket a 92/326-850-es telefonszámon várjuk, de hívhatják a 107-es és a 112-es segélyhívószámokat is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában