Archivum
Falopáson érték a férfit
Az erdőben érték tetten azt a 35 éves férfit, aki 2013. augusztus 12-én kora reggel Gutorfölde külterületén a Gáni-hegyen nagy mennyiségű kitermelt akácfát próbált ellopni. A alsónemesapáti férfi darus teherautójával érkezett a helyszínre azzal a céllal, hogy a fát el tudja szállítani. A lenti rendőrök a férfit elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Több alkalommal vitt már el a fát az erdőből
A gyanúsított beismerte tettét, elmondta, hogy a múlt héten több alkalommal lopott már a fából, amit aztán eladott. A 35 éves férfi megbánta tettét, amit nehéz anyagi helyzetével magyarázott. A férfi elmondta a nyomozóknak, hogy magának körülbelül egy köbméter fát tartott meg, amit a zalai rendőrök lefoglaltak. A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Endre ellen. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában