MMIK Zalaegerszeg

köztér
Négycsillagos konferenciahotel épülhet az MMIK helyén
A régóta üresen, kihasználatlanul álló volt MMIK területén és kapcsolódó ingatlanjain felépíteni tervezett szálloda állami beruházásként valósul meg és a kistérség vezető idegenforgalmi központjának szánják. Az önkormányzat közbeszerzést írt ki az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére. A részletekről az Építészfórum – az országos építészeti portál számolt be.

kortárs
MimikArt az egykori MMIK-ban
Augusztus 1-től várja a képzőművészet kedvelőit Zalaegerszeg új kortárs galériája. A MimikArt Pop Up Galéria a néhai MMIK épületének egyik szárnyában kapott helyett. A kezdeményezők a hivatalos nyitást megelőzően sajtótájékoztatón számoltak be az alapítás és a működés hátteréről.

közélet
Négycsillagos szálloda épül MMIK helyén
A városi közgyűlés módosította az idei évi költségvetési rendeletét, így 43 milliárdról 44,2 milliárdra emelkedett a főösszeg – fogalmazott a múlt heti képviselőtestületi ülés után tartott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Visszakerül az államhoz az MMIK épülete
Az elmúlt heti közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be Balaicz Zoltán polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatóján. Az MMIK épületének további sorsán kívül oktatási ügyek is szóba kerültek.

kultúra
Nem mondtak le az MMIK-ról
Negyvenöt éves a ház, akár ez is lehetne az apropója annak, hogy ismét fókuszba kerüljön az egykori MMIK épülete. Az indok azonban most más: az önkormányzat a közelmúltban egyeztető tárgyalásokat kezdett a város kulturális intézményeivel, társulataival a további hasznosítás érdekében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató (4), Próbafeltárás (1), Karaoke party (1), Spirituális Kör (25), Kölcsey Ferenc Gimnázium (19), Angyalok és csavargók (4), Mozi (163), Simándy József (2), Úszás (11), Történelmi Panoptikum (4), Egerszeghegyi kápolna (2), Átkötő út (1), Átszállás nélkül (1), a Magyar Rendőrség napja (2), Cséby Géza író (8), Drogellenes nap (1), 770. évforduló (16), Véradó hét (3), Salsa (19), JOLLY & SUZY (2)