Archivum
Megkéseltek egy zalaegerszegi vállalkozót, a támadót elfogták
Súlyos szúrt és vágott sérüléseket szenvedett még a múlt hétfőn egy zalaegerszegi vállalkozó, akit lakásán egy késes támadó sebesített meg. Az elkövetőt fél óra alatt elfogták - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg rendőrkapitánya.
Farkas Tibor elmondta, a lakásán kereste fel a vállalkozót a 22 éves támadó, aki késsel követelt pénzt. Mivel nem kapott, dulakodni kezdtek. Áldozata eközben súlyos szúrt és vágott sérüléseket szenvedett, majd a lakásából csak az erkélyen át mert kimenekülni.
A támadót kutyás járőr segítségével fél órán belül, a tetthely közelében elfogták - közölte a rendőrkapitány.
Szűcs Ádám rendőr törzsőrmester - aki Prima nevű kutyájával szintén részt vett a sajtótájékoztatón - azt mondta, a támadás helyszínéhez közel járőrözött kutyájával, amikor egy félreeső, bokros területen mocorgásra lett figyelmes. Igazoltatni akarta a véres ruhában bujkáló férfit, aki azonban támadólag lépett fel. A kutya elhárította a támadást a szájkosarával a férfi mellkasára mért ütéssel.
Farkas Tibor hozzátette, a felfegyverkezve elkövetett rablásnak minősülő eset nem az első ügye a 22 éves gyanúsítottnak. Jelenleg is folyik ellene eljárás Celldömölkön orgazdaság miatt, Zalaegerszegen pedig betöréses lopás kapcsán körözték.
A rendőrkapitány az MTI kérdésére arról is szólt, hogy a gyanúsított futólag ismerte áldozatát, akihez azért csengetett be, mert sejtette, hogy nagyobb mennyiségű készpénz lehet nála. Az esetről pedig mostanáig azért nem számoltak be, mert a sértett súlyos állapota miatt a meghallgatás és a szembesítés elhúzódott.
Az MTI más forrásból úgy tudja, a támadás áldozata egy albán állampolgárságú, Zalaegerszegen tevékenykedő vállalkozó. Valószínűleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy közösségi oldalon rendszeresen közölte, sportfogadási játékokon esetenként százezres nagyságrendű nyereményekhez jutott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában