Zalaegerszeg MJV

közélet
Márciusban Mindszenty-központ alapkőletétel
Elfogadta a város közgyűlése a 2020 évi költségvetési rendeletet. Balaicz Zoltán polgármester a részletekről szólva jelezte: 2019-ben a kezdő költségvetési főösszeg 43 milliárd forint volt, ez december végére 54,3 milliárdra emelkedett. Az év végén 35 millió forintot nyert az önkormányzat a Virtuális Valóság programhoz az Innovációs és Tehnológiai Minisztérium pályázatán.

sport
Speciális kerékpár az aktív élethez
Kerekesszékkel élők számára kifejlesztett speciális kerékpárt, úgynevezett handbike-ot kapott ajándékba Török Róbert, aki a Restart Fesztiválon – és más alkalmakkor is – bizonyította, hogy mozgáskorlátozottként is lehet sportosan élni, és eredményeket elérni.

köztér
Okos zebra a biztonságért
Intelligens gyalogátkelő rendszert (SafeCross) helyeztek üzembe a Platán sor – Dózsa György úti csomópontban. A 2,4 millió forintos összegből megvalósuló beruházás a gyalogosok és kerékpárosok biztonságos áthaladását szolgálja.
Közgyűlés: TOP programok, költségvetés
A legfontosabb döntéseket emelte ki az eheti városi közgyűlést követő sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Intézményesített betegápolás (1), Németh Miklós grafikus (11), Pál Feri (6), Bor- és Gasztro (18), Lotus Retro (1), Szurgut (1), DUNÁNTÚLI ADVENTI KÓRUSTALÁLKOZÓ (1), Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa(826), Kiss Boglárka szóvivő (1), Szeretetkönyv - Müller Péter könyve színpadon (1), Golf Club (2), Zalaegerszeg Békeligeti Általános Iskola, Szakiskola (2), Köcse Tibor polgármester (4), Karáth Anita (28), CSALÁDI JÁTSZÓ-TÁNCHÁZ (3), Megyeri Anna (38), Állatsimogatás (16), Makár Barnabás tagintézmény-vezető (1), Szentlélek templom (1), Tájház (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)