Archivum
Milliókat csaltak ki idősektől Zalában és Vasban
Csak a lebukásuk előtti két napban kétszáz telefonhívást bonyolított le egy fiatal nő, aki két férfi társával milliókat csalt ki idős zalai és Vas megyei áldozataitól, azt állítva, hogy a hívottak hozzátartozója súlyos beteg.
A pénteken elfogott elkövetők csalássorozatáról Farkas Tibor, a zalaegerszegi rendőrkapitányság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: eddig nyolc áldozatról tudnak, akitől a gyanúsítottak mintegy két és fél millió forintot csaltak ki azzal, hogy hozzátartozójukat baleset érte vagy súlyos beteg lett. Nagykanizsa, Körmend és Szombathely környékén bukkantak fel a csalók, találomra hívták fel a telefonkönyvben özvegyként jelzett áldozataikat, hogy pénzt kérjenek tőlük sürgős műtétre.
A kapitány kifejtette: a csalók akkor buktak le, amikor pénteken bejelentés érkezett a rendőrségre Gellénházáról. Egy idős nőt azzal hívta fel egy ismeretlen, hogy az egyik hozzátartozója súlyos daganatos beteg, a műtétre készítsen össze annyi pénzt, amennyit csak tud, egy férfi érte fog menni.
Az asszony a szomszédjával beszélt először a telefonhívásról, ő volt az, aki figyelmeztette, hogy a híradások szerint hasonló módszerekkel próbálnak becsapni időseket, ezért értesítették a rendőrséget. A rendőrök lesben álltak, amikor a megbeszélt időpontban megérkezett a kétmillió forintért egy férfi.
A helyszínen elfogott gyanúsított nem akart magyarázatot adni, de a rendőrök gyanították, hogy nincs egyedül, s a gyors nyomozásnak köszönhetően még aznap Zalaegerszeg belvárosában elfogták két társát is.
A nyomozás során a rendőrök eddig csak az utolsó két nap hívásait és áldozatait tudták ellenőrizni, de már ez alapján kiderült, hogy a csalók a két nap során kétszáz telefonhívást bonyolítottak le, és minden 15-20. esetben lépre tudták csalni a hívottakat. Nyolc esetben, Nagykanizsa, Körmend és Szombathely környékén összesen mintegy két és fél millió forint értéket - készpénzt és ékszereket - vettek magukhoz áldozataiktól. Előfordult, hogy egyikük rendőrnek adta ki magát, úgy ment be egy idős emberhez, hogy a pénzének valódiságát "ellenőrizze", és így lopott el értékeket. Arra is volt példa, hogy a felhívott hozzátartozói a házban elbújtak, majd megkergették a pénzért érkező látogatót, aki akkor még el tudott menekülni.
Farkas Tibor elmondta, hogy a csalássorozat értelmi szerzője az őrizetbe vett 23 éves nő volt, akinek egy 32 és egy 28 éves férfi segített. Mindhárman szombathelyiek, a nő és fiatalabb társa büntetett előéletű, korábban testi sértésért és garázdaságért ítélték el őket. A megszerzett pénzt értékes műszaki cikkekre és drága ruhákra, cipőkre költötték.
A rendőrség feltételezi, hogy számos olyan áldozat is volt, aki még nem jelentkezett a rendőrségen. A tettesek autójában 380 ezer forint készpénzt is találtak, amelynek még nincs meg a tulajdonosa.
Farkas Tibor hozzátette: a három gyanúsítottat hétfő délben a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A büntető törvénykönyv közelmúltbeli módosítása miatt az idősek elleni csalás minősített esete miatt az eddiginél súlyosabb megítélés alá esik az elkövetők bűncselekmény-sorozata, így öt év börtönbüntetéssel is sújthatók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában