Archivum
Nem jutott ennivalóra
Főleg élelmiszereket (krumplit, befőttet, tésztát, konzerveket stb.) vitt magával az a tolvaj, aki zalaegerszegi emeletes és társasházakban több tucat tárolót tört fel az elmúlt év augusztusától ez év februárig. Az elkövetőt elfogták. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón a betöréssorozathoz használt eszközöket és a lopott kerékpárt is bemutatták.
Rendőrkézen az egerszegi tárolóbetörő
Dr. Farkas Tibor rendőr alezredes, a Zalaegerszegi Városi Rendőrkapitányság megbízott vezetője elmondta, 2013. február 15-én este fogták el azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint a Landorhegyen, az Egry József utcában, a Platán soron, a Vizslaparkban, a Madách és a Kisfaludy utcában a tárolókat tört fel, és elvitt mindent, ami mozdítható; élelmiszert, műszaki cikkeket, kerékpárokat. Volt olyan helyszín, ahová többször is visszatért. A zalai rendőrök lakásában fogták el a büntetett előéletű férfit. Otthonában megtalálták a letört zárakat. Elmondása szerint azért vitte magával, hogy a zárakon hagyott nyomok alapján ne legyen beazonosítható a használt eszköz. Jellemzően, olyan emeletes házakba tört be, ahol a főbejárat műanyag ajtajú volt, mert azt könnyen ki tudta feszíteni.
G. János, miután a rendőrök elé tárták a bizonyítékokat, mindenre kiterjedő, részletes vallomást tett. Elmondta, háromtagú családjával (feleség, aki állapotos, egy gyermek) anyagi gondjaik voltak, nem jutott ennivalóra, ezért törte fel a tárolókat. (Ami persze nem menti fel a lopás vétsége alól.)
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást. Az eljárás során a Zalaegerszegi Járási Bíróság a nevezettel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában